Szurka-piszka

Közzétéve: 2006. 02. 28. 10:52 -

• 3 perc olvasás

Szurka-piszka

Azt írta az újság (még a pleisztocénban, a hisztéria kitörése előtt), hogy valahol a világ másik táján felütötte fejét a madárinfluenza, még pedig a H5N1 nevű vírus formájában.


Aztán azt írta az újság, hogy a vírus okozta betegségbe belepusztultak szárnyasok, és veszélyes lehet emberre is.


Másnap azt írta az újság, hogy amit előző nap írt, az hülyeség, mert a madárinfluenza vírusa mindig is létezett, kizárólag csirkék, hattyúk, vagy ezek ürülékével érintkező szárnyasokra veszélyes, és nem kell felfújni a dolgot.


Majd megírta és be is mutatta az újság, hogy Magyarországon (elsőnek a világon!!!) gyártják a madárinfluenza ellen hatásos oltóanyagot, melyből az első szúrást a média jelenlétében már meg is kapta… na nem csirke vagy hattyú, hanem az egészségügyi miniszter, a tiszti főorvos és a főállatorvos.


Aztán akadt egy újság, amelyik azt írta, hogy blöff az egész, üzleti fogás, semmi értelme sem volt az oltási cirkusznak. Tudniillik, ez a vírus csak madár félében tenyészik, emberre nem ártalmas, így értelemszerűen az ellene védettséget nyújtó oltást is fölöslegesen adták be a tisztségviselőknek, kivéve, ha jövőjüket csirkefarmon képzelik el.


Pár nappal később azt írta az újság, hogy küszöbön áll a világjárvány, ha a mindenre képes madárvírus öngerjesztés útján kifejleszti emberre veszélyes változatát is.


Másnap egy másik újság leírta, hogy ha igaz, amit az előző napi újság írt, és létrejön az emberre veszélyes vírusfajta, nincs mit tenni, térdre imához mindaddig, míg az első megbetegedett embertől vett mintán egy jobb laborban ki nem kísérletezik az oltóanyagot.


De akadt újság, mely megírta, hogy a világ melyik részén haltak már meg emberek feltehetően madárinfluenza vírusától.
Ezt követően nyilatkozott az újságban egy állategészségüggyel foglalkozó professzor, hangsúlyozva, hogy ez az állatbetegség évtizedek óta létezik, szedi is áldozatait a madárvilágban, de emberre soha nem volt ártalmas, és feltehetően ezután sem lesz.

 
Aztán azt olvasom az újságban, miként közeledik hazánkhoz is a H5N1, és megjelennek az ijesztő térképek a környező országokról, ahol a madárinfluenza vírusának élettelen áldozatait sci-fi filmekbe illő védőöltözetű szakemberek gyűjtik össze.


Drámai cikkben számol be az újság róla, hogy megtalálták az első kimúlt bütykös hattyú tetemeket Magyarországon is, és aláhúzza: feltehetően vándormadarak hurcolták be a kórt.


A következő hír, hogy mindazon vidékeken, ahol szárnyasokat tenyésztenek, karantént rendeltek el, és a gyógyszeripar felkészült rá, amennyiben megjelenne a madárról emberre átvihető vírus mutációja, kéznél legyen a védőoltás.


Azt is írja az újság, hogy visszaesett a baromfifogyasztás, de ugyanebben a számban közzéteszik, hogy a világ legszigorúbb állategészségügyi előírásait betartva a magyar baromfihús egészségesebb mint valaha, és a miniszterelnök, valamint az agrárminiszter kamerák kereszttűzében eszi a kacsasültet.
Hát itt tartunk most „információ gazdagságban".


Mindehhez én csak két dolgot tennék hozzá:
1. A fiam tüsszentett egyet és mi nem a torkát néztük meg, hogy belövellt-e vagy sem, hanem a hátát, hogy nőtt-e szárnya.
2. Ugyanő közölte, hogy a főiskolán, ahova jár, jegyeket kaptak az operába, ahol kollektíván megnézik a Hattyúk tava című balettet. Felhívtam a figyelmét, hogy mielőtt bemegy a nézőtérre, az Operaház vécés nénijénél oltassa be magát!

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek