Szurka - Piszka

Azt írja az újság, hogy gorombán számolva is kb. 8000 dolgozó hiányzik napjainkban a magyar egészségügy hálózatából.

A szakmai megoszlás tekintetében különböző számok röpködnek, de körkérdésem alapján úgy tűnik, hogy 2500 orvos és több mint 5000 nővér hiányzik a kórházakból, rendelőkből. Ha egy társaságban véletlenül kórház vagy intézetvezető főorvos mellé kerülök, már a levesnél azzal fordul hozzám: ha ismeretségi körömben akad röntgenorvos, pszichiáter, patológus vagy szakképzett nővér, küldjem hozzá, látatlanban többet ad nekik, mint amennyit most keresnek.

Én meg – afféle fél laikus betegként – nem értem, hogyan juthatott a helyzet ilyen mélypontra az után, hogy az utóbbi években (kormányokra való tekintet nélkül), ha egy kis pénzmag találtatott a kasszában, abból azonnal az egészségügybe csorgattak. Na meg nem szabad elfelejteni, hogy minden szép szólam, tévévita és nyilvános polémia ellenére, a magyar egészségügyet mai napig a paraszolvencia megörökölt intézménye tartja össze.
Az orvostudományi egyetemek nem képeznek kevesebb pályakezdőt, mint régen. Az egészségügyi szakközépiskolákba érdemes beiratkozni, mert a különböző pótlékokkal együtt az ágy mellett dolgozó nővéreket magyar viszonylatban elfogadható szinten megfizetik.

Miközben magam is elgondolkodtam a jelenség vélhető okain, megkérdeztem kórház és rendelőigazgató barátaimat: szerintük mi az oka a kórós emberhiánynak, amely előbb-utóbb veszélyezteti ellátásunkat. Egybehangzóan állítják, hogy több szereplős a folyamat. Felelős érte a mai napig nem kielégítő bérezés, az emberhiányból fakadó erőn felüli teljesítménykényszer, és nem utolsó sorban az egészségügyi szakma társadalmi presztízsének állandó csökkenése.

Statisztikus hajlamú orvos-igazgató barátom végzett egy felmérést, melyből kiderült, hogy amíg a létezett szocializmusban az orvosi pálya a fiatalok körében presztízs szempontból a második helyen volt, addig ma a tizenhetedik. A piacgazdaságra való áttéréssel nem csak az orvostársadalom vállalkozói szabadsága valósult meg, hanem az orvos perekre is egész ügyvédi szakma épül. Uniós tagságunkkal pedig még egy csapás méretett a hazai egészségügyre: az elvándorlás réme.
Ügyes kezű és divatos szakmájú fiatal orvosok eleinte csak hétvégeken vállalnak kemény euróért külhoni ügyeletet, azután végleg dobbantanak, és inkább elmennek egy isten háta mögötti svéd vidéki kórházba, ahol kezdőként honi igazgató főorvosaik bérének tízszeresét keresik meg. Azok a nővérek pedig, akik megunják a végeérhetetlen ügyeleti műszakokat, a 30 ágyra jutó egy személyi felügyeletet, válogathatnak más pályák között (pl.: kereskedelem), ahol egy ledolgozott műszak után emberi időben válhatnak ismét magánemberré.

A rendszerváltás óta igazi nagy reformot az egészségügyben egyetlen kormány sem mert végigvinni, mert tudják, az egészségügyi lobbi olyan erős, hogy gond nélkül képes akár kormányt buktatni is. Ha ez így megy tovább, és ilyen ütemben fogy az egészségügyben „húzó lovak" száma, Magyarországon is divatba jön az annyira gyűlölt várólista, és az egészségügyi túlképzés ellenére, sorra kell megszüntetni kórházi osztályokat, bezárni rendelőket. A kommunista jelszó „legfőbb érték az ember" kiment ugyan a divatból, illetve cinikus háziorvos barátom szerint úgy módosult: „legfőbb érték a beteg ember".

De meg vagyok győződve róla, nem az én cikkem jelzi az illetékeseknek: a 24. órában vagyunk, ahhoz, hogy megmentsük az összeomlástól a magyar egészségügy teljes ellátó rendszerét.
Apropó 24 óra:
Orvos a Páciensének:
- Uram, van egy rossz és egy még rosszabb hírem, melyikkel kezdjem?
- Hát talán a rosszal.
- Maga 24 órán belül meg fog halni!
- Mi lehet ennél még rosszabb?
- Tegnap elfelejtettem szólni.