Szurka-piszka

Azt írja az újság, hogy megint egy szomorú témában vagyunk „rekorderek". A világon egyedülállóan évente 8 ezren halnak meg Magyarországon tüdőrákban, és a diagnosztizált betegséget idehaza csak minden 10. ember éli túl.

És ahogy mondani szokták, a baj nem jár egyedül: növekszik az utóbbi időben –az évekig már szinte elfelejtett- TBC-s betegek száma.

A tüdőbajt az én gyerekkoromban morbus hungaricus-nak, vagyis magyar betegségnek nevezték. Ennek történelmi okai vannak: a két világháború közti Magyarországon a milliós nagyságrendű szegénység és a szükségszerűen ezzel járó higiénés elhanyagoltság melegágya volt a tüdőbajnak. Ráadásul –különösen vidéken- nem volt szokás egy kis köhögéssel orvoshoz fordulni, így általában későn vették észre a bajt. A ma használatos modern gyógyszerek sem álltak rendelkezésre, és természetesen a szegény embernek nem volt egészséges éghajlaton, drága szanatóriumban kúráltatni magát.

Ma, amikor a jelek szerint mindkét nyavalya „reneszánszát" éli az okok nem azonosak. A tüdőbaj előretörését még lehet magyarázni társadalmi okokkal is. Egyik oldalon ott van az átkosban még kötelező tüdőszűrések megszűnte, valamint a túlhajszolt élet, melyben nincs idő egy megfázásnak tűnő betegséggel munkából otthon maradni. Innen már csak egy lépés az elhanyagolt és későn diagnosztizált TBC-ig, ami ráadásul fertőző is, így pillanatok alatt újra össztársadalmi veszéllyé vált egy már elfelejtett betegség. A TBC esetében szerintem nem lehet eleget hangsúlyozni a megelőzés, prevenció fontosságát, hogy igenis szakítsunk időt évenkénti tüdőszűrésre, mert a betegség időben felfedezve gyógyítható.

A tüdőrák másik eset. Szakemberek véleménye szerint kialakulásában fő bűnös a sok éve eredménytelenül szapult dohányzás. A rákban megbetegedettek 90%-a idült dohányos. A cigarettás dobozokon ugyan –törvényi előírás szerint- nagy betűkkel feltüntetik, hogy a dohányzás halálos betegséget okozhat és káros a környezetre is, de ugyanakkor megengedik, hogy a legnépszerűbb utazó autós-cirkuszt az egyik legnagyobb cigarettamárka nevével reklámozzák. Az is baj, hogy mind az üzletekben, mind a szórakozóhelyeken – hiába törvénytelen -, korosztályra való tekintet nélkül eladnak cigarettát gyerekeknek is.

 Most nem megyek bele a drámai statisztikákba, de nap, mint nap látom, hogy a lakhelyem szomszédságában lévő iskolából kijövet szemlátomást tizenéves gyerekek kezében már az iskola lépcsőjén füstöl a cigaretta. Hogy a költségvetés számára milliárdos bevételt hozó dohány-lobbi ellen mit lehet tenni, nem tudom! Minden esetre legalább a tengerentúlról érkeznek hírek olyan perekről, ahol nehéz milliókat ítéltek meg embereknek, akik egy halálos tüdőbaj esetén beperelték valamelyik dohánygyárat. Mi ettől még messze vagyunk, nem a milliókat számoljuk, csak szörnyülködünk a statisztikai számokon, melyek azt bizonyítják, hogy korunk pestise, a tüdőrák, nem csak befészkelte, de jól is érzi magát és növekszik.

 Az orvosok pedig, ha egyáltalán eléjük kerül egy beteg, gályáznak és ismételgetik tanácsaikat valahogy így:
Bemegy egy férfi az orvoshoz azzal, hogy állandóan rázza a hideg. Az orvos megvizsgálja, de semmi rendelleneset nem talál. Nincs láza, nem gyulladt a torka, egyáltalán semmi baja sincs. A doki gondolkozik egy darabig, vakarja a fejét, majd előáll a javaslatával:
- Azt javaslom, vegyen egy jéghideg fürdőt, majd félmeztelenül álljon ki az ablakba egy óra hosszat.
- De doktor úr, mínusz 10 fok van kint. Ha ezt megcsinálom, biztos tüdőgyulladást kapok!
- Igen, valószínűleg, de a tüdőgyulladást legalább meg tudom gyógyítani!