Szurka-piszka

Közzétéve: 2006. 05. 08. 13:56 -

• 3 perc olvasás

Cefetül unom, és méltánytalannak tartom, hogy több ezer ember évek óta és büntetlenül felrúghatja a közteherviselés minden civilizált országban szigorúan ellenőrzött rendszerét.

Ezúttal bizonyára csalódást okozok mindazoknak, akik megszokták, hogy rendes heti jegyzeteimet az „azt írja az újság" kezdetű közhellyel indítom. És gondolom, több mint csalódást, bosszúságot okozok mindazoknak, akiknek hivatalból gondolni kellett volna arra, amiről sosem ír az újság, de én most igen. Ha valaki bármilyen társaságban hivatalos vagy magánbeszélgetésben, tudományos dolgozatban vagy kibeszélő show-ban szóbahozza az egészségügyet, a varázsszó mindig: a pénzhiány.

Tudom, hogy az OEP kasszája zárt rendszer, amelyet minimum egy évvel előbb terveznek – általában a szükségesnél kisebbre – és év közben kétségbeesett kísérletekkel igyekeznek kifoltozni. Látszatintézkedések tömege, íróasztaloknál megszült eszement takarékossági ötletek dömpingje lát napvilágot, hisz az eleve elhibázott egészségügyi pontrendszer az intézmények alulfinanszírozottságát biztosítja, a rapszodikus, ötletszerű gyógyszerfelírásos szisztéma a gyógyszerkasszát „szívja le", és mind emellett az egészségügynek nevezett roskadozó épületet az örökéletű hálapénz tartja össze. Azt csak megemlítem, hogy az egészségbiztosító sok éve nehéz milliókért megvett egy vény ellenőrzési rendszert szoftverestül, gépparkostul úgy, hogy a szisztéma mai napig nem működik és ezért csak a Jóisten a felelős. De ezért fájjon másnak a feje.

És most jön, amit mind félévszázadon át tb-járulékot minden jövedelméből rendszeresen fizető biztosított, mind állampolgár felháborítónak tartok. Ez pedig az, hogy ebben az országban privát, de alapos felméréseim szerint több mint egymillió ember anélkül rendelkezik TAJ-kártyával és vesz igénybe költségigényes egészségügyi szolgáltatásokat, hogy egy fillér hozzájárulást fizetne. Az 1989-ben kiadott TAJ-kártyák használatánál a teljes orvostársadalom csupán arra szorítkozhat, hogy elkéri. Senkinek semmiféle kontrollja nincs az egészségügyben háziorvostól szakrendelő intézeten át, a több milliós műtétet végző kórházig arra, hogy ellenőrizze, fizet-e egészségügyi hozzájárulást, aki szolgáltatást igényel kártyájával.

Miközben Magyarországon a hatályos törvények szerint kizárólag a csecsemő-anyavédelem, a járványügyi, és sürgősségi ellátás jár alanyi jogon, mindazok, akik életükben, hivatalosa bejelentve talán egy hetet ha dolgoztak, de TAJ-kártyájuk van, mindenféle kockázat nélkül felírathatnak agyontámogatott gyógyszereket, igénybe vehetnek járóbeteg és kórházi ellátást. Higyjék el, nincsenek kevesen: a be nem jelentett rengeteg fekete munkás, az alkalmi takarítónőtől a baráti alapon, zsebbe fizetett bébiszitterig. A nyelvtanár vagy szerelő, akinek eszébe nem jut számlát adni munkájáról, mind haszonélvezője, de nem teherviselője a magyar egészségügynek, Úgyhogy azt hiszem, az utolsó órában vagyunk ahhoz, hogy egy jól fizetett agytrösztben kitaláljon valaki egy ellenőrzési rendszert, mely az orvosnál jelentkező vagy kórházba utalt, esetleg drága gyógyszert kiváltó betegnél kontrollálja, van-e egészségügyi hozzájárulás a felmutatott TAJ-kártya mögött.

 Merészelem kimondani, hogy mindazoknak, akik bármiféle egészségügyi tb-járulék fizetése nélkül veszik igénybe az egészségügy szolgáltatásait, mi rendesen fizető állampolgárok vagyunk „az eltartói". Cefetül unom, és méltánytalannak tartom, hogy több ezer ember évek óta és büntetlenül felrúghatja a közteherviselés minden civilizált országban szigorúan ellenőrzött rendszerét. Ezek után nem is tűnik annyira viccesnek a tréfa, amit szakorvos barátomtól hallottam ( figyelem: vegyék úgy, hogy itt most a tv-kben megszokott piros karika következik, benne a figyelmeztetés: csak 18 éven felülieknek!)

Kapatos férfi beteg ül a bőrgyógyászat várójában és a nyíló ajtón látja, hogy csinos, fiatal orvosnő van szolgálatban. Mikor sorra kerül, elé áll és panaszkodik.
- Doktornő, akárhányszor előveszem, fájdalmat érzek a micsodám végén.
- Mutassa, kérem. – szól az orvosnő
A beteg előveszi „a micsodáját" melyet a fiatal doktornő kézzel elkezd vizsgálni. Húzogatja rajta a bőrt és kérdezi, mikor fáj? Kis idő múlva a férfi annak rendje és módja szerint.ejakulál a doktornő kezébe, aki éktelenül felháborodik.
- Szégyellje magát, perverz disznó! Odakint igazi betegek várnak, maga meg velem élvezkedik. Egy utcával odébb itt sétálnak a prostituáltak. Menjen oda és vegye igénybe őket.
- Igen doktornő, ezt én is tudom, de, ott nem élvezhetek el TAJ-kártyára…

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek