A szegénység és a háziorvos

Dr. Füredi Gyula írása a háziorvosok felelősségéről és lehetőségeiről a szegénység világnapja kapcsán.

Szegénység. Nem készítettem felmérést, hogy kinek mit jelent ez a fogalom, de biztosan mindannyiunknak van valami elképzelése róla, van valamilyen kialakult gyakorlata arra, hogy hogyan álljon a kérdéshez, különösen, ha személyesen találkozik is vele.

Háziorvosok vagyunk, mi vagyunk az egészségügyi ellátórendszernek azok a végpontjai, akik folyamatos és személyes kapcsolatban állunk a lakossággal, a betegekkel, bejáratosak vagyunk hozzájuk és leginkább nem a statisztikai vagy más alapon kimunkált jelzőszámok, szociológiai definíciók alapján érzékeljük és értjük a szegénységet.

Álljunk meg egy percre és ne menjünk el szótlanul amellett, hogy néhány héttel ezelőtt volt a szegénység világnapja, s talán érdemes szót váltanunk ennek kapcsán is dolgainkról.

Aki a földön jár, tudja, hogy nem mindenki részesül közgyógyellátásban vagy intézményes támogatásban, aki - akár csak aktuálisan is - nehézségekkel küszködik és a kiadásai fedezetét nem, vagy csak nagy nehézségekkel tudja előteremteni. Nem háríthatjuk el magunktól a felelősséget az olcsóbb, de hatékony gyógyszerekkel való kezelés vonatkozásában.

Nem vitatható, hogy az elhíresült korbácstörvény, ami a racinálisabb gyógyszerfelhasználást is kívánta ösztönözni, számos pontjában méltatlan és nehezen követhető. Az a szándék azonban, amely arról szól, hogy igyekezzen a kezelőorvos a beteget a beteg számára legelőnyösebb gyógyszerrel kezelni, nem mindenképpen elvetendő.
S akarva akaratlanul megint beleütköztünk a szegénység kérdéskörébe: ha ugyanis nem veszem figyelembe a beteg nem egészségügyi paramétereit, s esetleg olyan szert írok fel neki, amit aztán kiváltani nem képes, bizony hibát követek el.

Ha azt akarjuk, hogy a döntés a mi oldalunkon maradjon, s a kezelés ne függjön attól, hogy a beteg kiváltja-e, ki tudja-e váltani az általunk felírt orvosságot, mérlegelni kell az alternatívákat és így kell jó döntést hoznunk. Aki ezt a felelősséget, ezt a feladatot elhárítja, véleményem szerint nem jól sáfárkodik a tálentumokkal még akkor sem, ha azok nem kapcsolódnak közvetlenül az orvosi tudományokhoz. (Szeretném itt megjegyezni, hogy az eddig felhozott problémák terén egy jól működő, a racionális gyógyszerfelírást támogató szoftver nagy segítséget jelent az orvosnak és a betegnek is, miközben a patikai oldalon még sok szabadság tapasztalható pl. a helyettesíthetőség terén.)

Természetesen nem ez az egyetlen helyzet, amikor figyelemmel kell lennünk sajátos, - maradjunk a témánknál - a szegénységből adódó, vagy azzal kapcsolatos körülményre. A háziorvosok jól tudják, hogy a betegekkel való kommunikáció milyen fontos. Milyen fontos, hogy szót értsünk egymással: ő is értse, amit én szeretnék, de én is értsem, hogy ő mit szeretne. Konyári kollégánk, Dr. Fülep László dolgozta ki és vitte keresztül a Roma Segéd-egészségőr programot, tudomásul véve, hogy a mélyszegénységben élő cigány emberek kultúrája, hagyományai sok esetben nehezen érthetők meg máshonnan érkezve, de ha azt akarjuk, lévén biztosak a társadalom, a gyerekek, a jövő egészségügyi igényeiben, hogy elfogadják a közelítő szándékot, szükség van olyan képzett fiatalokra, akik megismerik mindkét oldalt és segíteni tudnak az elfogadásban itt is, ott is. Az igények miatt mára már kibővült a program az egészségügyi alapismeretek mellett a szociális ismeretekkel is.

A teljes cikk a Házi Jogorvosban