Regionális találkozó Siófokon
Közzétéve: 2007. 10. 10. 14:40 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2007. 10. 10. 14:40 -
• 2 perc olvasás
A 60 év feletti háziorvosok aránya hatszorosa a 35 év alattiakénak.

Az Országos Alapellátási Intézet október 9-én Siófokon tartotta regionális rendezvényét, ahol. A meghívottak - alapellátásban dolgozó háziorvosok, házi gyermekorvosok, asszisztensek, védőnők -, a szakmai kérdések mellett, szervezési problémákkal kapcsolatos prezentációkat is hallhattak.
Dr. Balogh Sándor, főigazgató előadásában kitért a háziorvosok kedvezőtlen demográfiai helyzetére. A 2006. évi adatok alapján, a 60 év feletti háziorvosok aránya több mint hatszor nagyobb a 35 év alattiakhoz képest. A túlságosan tagoltan, földrajzilag elszórtan működő háziorvosi praxisok horizontális együttműködése képezi a jövőbeni fejlődési irányt. A kistérségi szinten koordináltan működő alapellátás nem csak pénzügyi szempontból költség-hatékony, hanem a munkaerő felhasználás szempontjából is.
A kistérségi alapellátási központon túl egyes szakrendelések bekapcsolódására is lehetőség kínálkozna, leginkább a kisebb technológia igényű, magas igénybevételű szakellátásra vonatkozóan. Kutatások bizonyították, hogy a lakosság-közeli, azaz széles rétegek számára könnyen hozzáférhető ellátás amellett, hogy leginkább költség-hatékony, a népegészségügyi helyzetben a legnagyobb mértékű javulást eredményezi az egyéb ellátási szintekhez képest.
A napi gyakorlat során előforduló adminisztratív feladatokat Füredi doktor részletezte. Így a vizitdíj kapcsán differenciálta a mentesség diagnózishoz, illetve személyhez kötött voltát. A jogszabályban megjelent betegségek oki diagnosztikai és terápiás TB finanszírozott ellátása élvez mentességet, amennyiben a beteg egyéb indok esetén keresi fel az egészségügyi szolgáltatót vizitdíj fizetendő. A személyhez kötődő, azaz teljes vizitdíj mentességet a 18 éven aluliak és az igazoltan harmincszoros véradók kapnak.
Hangsúlyozta, hogy a vizitdíj nem költség-hozzájárulás, hanem belépő a TB finanszírozott szolgáltatásokhoz, így be nem fizetése esetén további TB finanszírozott ellátás nem vehető igénybe. Gyakori kérdés a közgyógyellátás gyógyszerkeret terhére rendelt készítmények felírhatósága. A keret megállapítását szolgáló készítmények listáján a gyógyszerek cserélhetők (pl. mellékhatás előfordulás). Azok támogatása a keret terhére történik, ameddig az tart.
A halottvizsgálat adminisztratív kérdéseit is tárgyalta az előadó, kihangsúlyozva a pontos megbízható adatok fontosságát a későbbi következtetések validitását illetően. A halál okának leírásában a BNO kódok feltüntetése nem kötelező, viszont a magyar terminológia használata szükséges, kerülve a rövidítéseket. A halálok részletezésénél, a logikai sorrendet szükséges betartani, mind szakmai (alapbetegség, szövődmény, halál közvetlen oka), mind időrendben is.
A délutáni szekció a prevenció témakörével foglalkozott. A táplálék kiegészítőkről sok információ fellelhető, az élettani alapokra helyezett ismeret segíti az alapellátásban dolgozókat, hogy hiteles információforrást biztosítsanak pácienseik számára e témakörben is. Érdekes jogi vonatkozású témát érintett dr. Daróczi János szemész főorvos is, aki az időskori macula degeneráció témakörében tartott előadást. A katarakta műtét során beültetett lencse nem szűri oly mértékben az UV sugárzást, amely miatt a már „idős" macula degenerációja felgyorsul és a műtét ellenére látásromlást eredményez.
A prevenciónál maradva, a záró téma a dohányzás volt a záró téma. A dohányzás önálló rizikófaktorként szerepel a leggyakrabban előforduló népbetegségekben: iszkémiás szívbetegség, tüdőrák, COPD. A dohányzásról való leszokás segítése orvosi kompetenciába tartozik. Számos gyógyszeres és nem gyógyszeres leszokási módszer áll rendelkezésre, amelyek eredményességéhez a beteg elhatározása mindenképp szükséges.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek