A dohányzás növeli a cukorbetegség kockázatát
Közzétéve: 2007. 12. 12. 13:50 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2007. 12. 12. 13:50 -
• 1 perc olvasás
A 2-es típusú cukorbetegséget általában a súlyfelesleggel, a mozgásszegény életmóddal hozzák összefüggésbe.

A dohányosoknak 44 százalékkal nagyobb az esélyük a 2-es típusú cukorbetegségre, mint a nem dohányzóknak - állapították meg a Lausanne-i Egyetem kutatói 1,2 millió ember követéses vizsgálata alapján.
Carole Willi és kutatócsoportja 25, 1992 és 2006 között megjelent tanulmány adatait elemezve jutott erre a megállapításra. A követéses vizsgálatok között olyan is akadt, amely harminc évig kísérte figyelemmel a benne résztvevőket.
Az erős dohányosok, akik napi 20 cigarettánál többet szívnak el, még nagyobb kockázattal néznek szembe: körükben 61 százalékkal nagyobb a cukorbetegség kialakulásának esélye.
Jó hír a dohányosoknak, hogy aki felhagyott szenvedélyével, annak csak 23 százalékkal volt nagyobb a kockázata a cukorbetegség kialakulására, mint a soha nem dohányzóké.
A 2-es típusú cukorbetegséget általában a súlyfelesleggel, a mozgásszegény életmóddal és a nem megfelelő táplálkozással hozzák összefüggésbe.
A dohányzás vezet a megelőzhető halálokok között: világszerte 4 millió embert öl meg évente, az összes halálozásnak pedig mintegy kilenc százaléka köthető hozzá. Elsősorban a tüdőrák okozója, de más ráktípusok kialakulásának esélyét is növeli. Ezen túlmenően szívinfarktushoz, agyi katasztrófához, krónikus tüdőbetegségekhez vezethet a cigarettázás.
A dohányzás inzulinrezisztenciához vezethet, hátrányosan befolyásolja a szervezet inzulinfelhasználását - állítják a kutatók. Az inzulinrezisztencia pedig általában a 2-es típusú cukorbetegséget megelőző jel.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek