Csak feltételekkel támogatják a koleszterin-csökkentőket

Közzétéve: 2006. 06. 07. 11:30 -

• 2 perc olvasás

Korlátozott mértékben továbbra is támogatnak három „népszerű" statint a finnek.


Ha az egyezség csakugyan nem jön létre, a finn ágazati szövetség szerint a Zeneca rosuvastatin calcium, a Novartis fluvastatin sodium/nátrium és a Pfizer atorvastatin calcium hatóanyagú szerének támogatása már júniusban megszűnt volna.


A támogatásról a bizottság májusi ülésén tárgyaltak, az eredmény azonban nem felel meg maradéktalanul az ipar elvárásainak. Szeptember 1-jéig mindhárom terméket száz százalékban támogatják, ez után azonban már csak két készítmény marad meg a támogatási rendszerben, s ezek is komoly megszorításokkal: a betegek csak akkor kaphatják őket, ha koleszterinszintjüket az életmódbeli változások és más gyógyszerek sem csökkentik.


A Novartis gyógyszerét továbbra is támogatni szándékoznak, de egy, a céggel kötött különmegállapodás nyomán ára júniusban, aztán pedig októberben is csökkenni fog. A bizottság szóvivője közölte, hogy a kormány az olcsóbb dyslipidaemia-gyógyszerek, például a generikus simvastatin rendelését szeretné ösztönözni. Hozzátette: többek közt nehézségeket okozott számukra az is, hogy az orvosok az előrejelzésekben szereplőnél nagyobb mennyiségben írtak fel márkás gyógyszereket.


A hatóság és a gyártók közti vita legfontosabb eleme az volt, hogy vajon a márkás gyógyszerek nagykereskedelmi árának megállapításakor az ugyanazon terápiás csoportba tartozó, de szabadalmi védettségüket már elvesztett szerek ára is tekintetbe vétessék-e. Az ipar úgy foglalt állást, hogy ez utóbbiak ára a generikus verseny miatt alacsony, és hogy nem nyújtanak terápiás előnyt az újabb innovatív termékekkel szemben.


A statinokat Finnországban a kardiovaszkuláris terápiás csoportba sorolják, és forgalmuk 2005-ben a teljes gyógyszerpiaci forgalom 15 százalékát tette ki (azaz 264M €-t).

Kövess minket!

Scrip Finnország
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek