Drogéria adja ki a receptköteles gyógyszert

Közzétéve: 2006. 12. 14. 13:28 -

• 2 perc olvasás

Országút-menti üzleteiben adhat ki a vásárlók által az interneten megrendelt gyógyszereket a DM Németországban.


A döntésre egy fellebbezés nyomán került sor, amelyet egy előző ítélet ellen nyújtottak be: a bíróság akkor megtiltotta a DM-nek, hogy a Venlo nevű holland internetes patikavállalattal együttműködésben gyógyszereket adjon ki vásárlóinak.


A DM üzletek kozmetikai cikkeket és néhány nem vényköteles gyógyszert árulnak, az új séma szerint azonban, Németországban egyedülálló módon, a betegek az üzletben hagyhatják receptjeiket, majd elhozhatják onnét a gyógyszereket – miután a Venlo megküldte őket.


Az előző, Düsseldorfban tárgyalt ügyben a DM veszített, mert az ügyészségnek sikerült megvédenie álláspontját, mely szerint a cég üzleti modellje sem a legitim online-disztribúciós vállalaténak, sem a gyógyszertárénak nem felel meg.


A magasabb szintű bíróság megállapította, hogy a Venlóval kooperációban kifejlesztett DM-modell nem ellentétes a gyógyszertörvényekkel, amelyek tiltják a gyógyszerek postai forgalmazását, mivel azok kifejezetten a postán rendelt gyógyszerekre vonatkoznak, erre az esetre tehát nem alkalmazhatók. A DM pusztán a Venlo „csomagkezelőjeként" működik közre: ezért vehet át recepteket az online-gyógyszertár számára.


A DM pozícióját erősítették a német szövetségi gyógyszerjog újabb változásai is, amelyeket az EU-Bizottrság rendelkezései kényszerítettek ki: utóbbiak a gyógyszerészek minden tiltakozása ellenére lehetővé tették a receptköteles gyógyszerek szélesebb körű rendelését.


Az egyik internetes patikacég, a Doc Morris ellen ugyancsak régóta folyik bírósági eljárás: [mivel] a vállalat régóta gyógyszertárat [is] működtet Saarbrückenben.


A DM üdvözölte a döntést, amely teljességgel jogszerűnek minősítette az üzleti modellt. A gyógyszerészkamara ugyanakkor bírálta a verdiktet, mondván, hogy veszélyt jelent a betegek biztonságára. A gyógyszerészeket egyre inkább nyugtalanítják az egészségügyi reform fejleményei – a döntéssel egy időben Németország-szerte több, mint tízezer gyógyszertár-tulajdonos és gyógyszertári alkalmazott demonstrált.

Kövess minket!

Németország Scrip patikán kívüli gyógyszereladás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek