Egészségügyi szakemberek elvándorlásával foglalkozott a WHO
Közzétéve: 2007. 09. 19. 16:54 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2007. 09. 19. 16:54 -
• 1 perc olvasás
A fejlett országok szakembergárdája az elöregedés folytán veszélyesen fogyatkozik.
![]() |
A tanácskozás résztvevői - mint Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa az MTI-nek elmondta - megállapították, hogy a fejlett országok szakembergárdája az elöregedés folytán veszélyesen fogyatkozik, s utánpótlásának egyik fő forrását a szegényebb régiók jelentik, ahonnan orvosok és más egészségügyi szakemberek a jobb megélhetés reményében nagy számban vándorolnak el. Ez komoly feszültségeket szül, s ezért a WHO európai szerve úgy döntött, hogy - az EU közreműködésével - kidolgozza az egészségügyben dolgozók gazdag országok általi toborzására vonatkozó etikai kódexet.
Az ülés idején kétoldalú tárgyalás is volt Magyarország és a WHO együttműködési megállapodásának meghosszabbításáról, s mint Kökény Mihály elmondta, jó esély van arra, hogy a szervezet az eddigi támogatás sokszorosával, mintegy 550 ezer dollárral vegyen részt a 2008-2009-es közös szakmai programok finanszírozásában.
Az ülés résztvevői szavaztak arról, kit delegáljanak az Egészségügyi Világszervezet 34 tagú Végrehajtó Tanácsába (amelynek 8 tagja lehet európai), s két választottjuk közül az egyik Kökény Mihály lett.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek