Hivatali belharcok
Közzétéve: 2007. 04. 23. 08:08 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2007. 04. 23. 08:08 -
• 2 perc olvasás
A szaktárca érdemi kritika nélkül megsemmisítette a bizottság döntését: marad a támogatás.
![]() |
Franz Knieps, a minisztérium biztosítási és támogatási osztályának vezetője a GBA-val írásban közölte kifogásait, melyek közül a legfontosabb az volt, hogy az IQWIG a maga vizsgálata során végig olyan profilaktikus szernek tekintette a a Plavixot, amelynek alkalmazása csakis akkor szükséges, ha az aszpirin valamiért ellenjavallt. Knieps rámutatott: a GBA végső támogatási ajánlásában erről nem esett szó.
Kifogásolta azt is, hogy a GBA nem határozta meg pontosan, kiknek írható fel a Plavix, azaz e tekintetben bizonytalanságban hagyta az orvosokat. Rámutatott: a törvény, amely lehetővé teszi a betegbiztosítók számára, hogy belefolyjanak a támogatások szabályozásába, külön előírja, hogy a GBA kellő időben közzé tegye döntéseit.
A minisztérium azért is bírálta a GBA-t, mert értékelését a Plavix-szal kapcsolatos más minősítések elkészültét megelőzve adta ki. Az értékelés, úgymond, egy további szempontból is „tarthatatlan": egy bizonytalan indoklásra alapozott javallat ugyanis – káros mellékhatások vagy „hibák" esetén – jogi eljárásoknak teszi ki a GBA-t.
Korábban mindössze egyszer történt meg, hogy a tárca megsemmisítette a bizottság valamely döntését; amíg pedig a GBA nem dolgozza ki a támogatás új irányelveit, a biztosítóknak az összes betegcsoport Plavix-vásárlásait támogatnia kell.
A GBA erre úgy reagált, hogy a minisztérium [ezúttal, alighanem] magában az ajánlásban szerette volna látni a támogatandó csoportok listáját, holott a korábbi, bevett gyakorlat szerint ezeket az információkat külön függelékben közölték. A GBA szóvivője úgy fogalmazott, hogy a tárcának magának is tisztában kellene lennie azzal, milyen formában óhajtja megkapni a bizottság munkájának végeredményét.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek