Kevesebb gyermek hal meg rákban az USA-ban

Közzétéve: 2008. 01. 03. 10:28 -

• 1 perc olvasás

A gyermekkori rákhalálozások aránya jelentősen csökkent az Egyesült Államokban az utóbbi tizenöt évben.

Weborvos Archívum

A rák okozta halálozások aránya 34,2 volt egymillió gyermekenként 19 éves korig 1990-ben, ezzel szemben 2004-ben ez az arány csupán 27,3 volt. Nem arról van szó, hogy kevesebb a rákos megbetegedés a gyermekek körében, hanem hogy a jobb kezeléseknek köszönhetően nagyobb az esély az életben maradásra - mutatott rá az amerikai Járványügyi és Kórmegelőző Központ (CDC) egyik illetékese.

Míg 2004-ben összesen 2223 gyermek halt meg rákban, 1990-ben 2457-en hunytak el rák következtében az Egyesült Államokban.
Azt is kimutatta a CDC, hogy a fiúk jóval nagyobb arányban halnak meg rákban, mint a lányok. Vannak régióbeli és etnikumbeli különbségek is, így például a rákból adódó halálozási arány legkisebb Nyugat-Amerikában, míg a legnagyobb Közép-Nyugaton. A spanyol származásúak körében - főként az elégtelen egészségügyi ellátás miatt - kevésbé csökkent a halálozási arány, mint a fehérek között.

Az amerikai gyermekek körében a rák a legfőbb betegségből adódó halálozási ok. A nem betegségből adódó fő halálokok a balesetek, a gyilkosságok és az öngyilkosságok.

Kövess minket!

USA
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek