Leleplezték a vírus veszélyes génjét

Közzétéve: 2006. 11. 07. 12:43 -

• 1 perc olvasás

Azonosították az influenza H5N1-vírusnak azt a génjét, amely a fertőzőképességet okozza baromfiknál.


Számos különböző törzse létezik a H5N1-vírusnak, közülük némelyik a fertőzött emberek több mint felének halálát okozza, míg mások alig, vagy semennyire sem ártalmasak.


"Most már értjük, hogy e vírus miként, milyen molekuláris alapon válik halálossá" - nyilatkozta Pu Csi-kao, a Harbini Állatorvosi Kutató Intézet munkatársa a Reutersnek.


A kínai kutatóknak úgy sikerült azonosítaniuk a veszedelmes gént, hogy elemeztek két, egymáshoz nagyon hasonló H5N1-vírust, amelyeket 1996-ban fertőzött libákból emeltek ki a déli Kuangtung tartományban, és amelyek közül az egyik halálos, a másik viszont ártalmatlan volt.


A kettő közötti különbség négy génben mutatkozott meg, ezért a kutatók előállítottak négy génmódosított vírust, és beléjük építették a négy gyanús gént, majd laboratóriumi próba következett. Csak azok a csirkék pusztultak el, amelyeket a halálos gént tartalmazó vírussal fertőztek meg; a többi kísérleti csirkének semmilyen betegségtünetet nem produkáltak - írták a kutatók a Journal of Virology (Virológiai Szemle) nevű kiadvány novemberi számában.


"Most, a rendkívül veszedelmes NS1-gén ismeretében, nekifoghatunk az ellenszer kifejlesztésének" - mondta Pu, és hozzátette, hogy az NS1-gént semlegesítő anyag hamar megalkotható.


A H5N1 egyelőre főként madárbetegség, bár eddig 150 ember belehalt a vírus előidézte betegségbe Ázsiában 2003 óta. A rettegett világjárvány akkor törhet ki, ha a vírus mutáció révén netán képes lesz emberről emberre is terjedni.

Kövess minket!

madárinfluenza
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek