Mennyit ér az egészséges életmód?

Közzétéve: 2006. 12. 10. 12:45 -

• 2 perc olvasás

Tényszerű bizonyítékok is vannak arra, hogy egészséges életmóddal megelőzhetők betegségek.

Ritkán tesszük fel azonban a kérdést: 1/ mi a bizonyiték arra, hogy ezek betartásával kevésbé betegszünk meg? 2/ Van-e értelme a gyógyszeres kezelés mellett az egészséges életmód betartásának is, ha a gyógyszerek például a szerum koleszterint vagy a vérnyomást önmagukban is rendezik? A Circulation–ben (neves amerikai orvosi újságban) nemrég a fenti kérdéseket feszegető vizsgálatról számoltak be.

Közel 43 000 amerikai, egészséges, 40-75 év közötti férfi  (valamennyien az egészségügyben dolgoztak) töltött ki saját életmódjára vonatkozó kérdőivet először 1986-ban, majd 2 évente, összesen 16 éven keresztül. Az életmódra vonatkozóan 5 szempontot értékeltek: dohányzás, testsúly, fizikai aktivitás, mérsékelt alkohol fogyasztás, étrend.

Egészséges, azaz alacsony rizikójú életmódnak nevezték, ha a vizsgált személy nem dohányzott, testtömeg indexe 25 kg/m2 alatt volt, naponta legalább 30 percet mozgott, mediterrán étrendet követett és alkoholt is fogyasztott, kis mennyiségben.

Kiderült, hogy a 16 éves megfigyelés alatt azok, akik mind az 5 tényezőt követték, sokkal kisebb számban lettek koszorúér betegek, mint azok, akik az egészséges életmód fenti szabályait egyáltalán nem tartották be. A rizikócsökkenés 87 százalékos! Vagyis a koszorúér betegség kockázata kisebb az egészséges életmód leírt szabályainak betartásával, mégpedig annál kisebb, minél több tényezőt követ életvitelünk. Száz százaléknak véve azok rizikóját, akik egyetlen szabályt sem tartottak be, 1 faktor követése 46 százalék, kettő 37 százalék, három 29 százalék, négy 22 százalék és mind az öt csupán 13 százalékos rizikóval járt. Azok, akik 5-ből legalább 2 (vagy 2-nél több) fent leírt egészséges életmód szabályt követtek, átlag 27 százalékkal csökkentették a koszorúér betegség kialakulásának kockázatát.

A vizsgált populáción belül azok, akik koleszterin csökkentő és/vagy vérnyomás csökkentő gyógyszeres kezelésben részesültek, nyilvánvalóan egy nagyobb rizikójú csoportot képeznek. Ebben a csoportban a gyógyszeres kezelés mintegy 30 százalékkal csökkenti a kockázatot, de e kezelés kiegészítése az egészséges életmód 5 fenti tényezőjével, 57 relatív százalékkal tovább csökkentette a koszorúér megbetegedések előfordulását.

Az eredmények azt bizonyítják, hogy egészséges életmóddal a koszorúér események, (például infarktus, instabil angina pectoris, hirtelen halál) jelentős része megelőzhető, sőt,  még e szempontból nagyobb rizikójú – már gyógyszeres kezelés alatt álló – személyekben is bizonyítható az egészséges életmód additiv, preventiv hatása!

Az egyes életmód szabályok betartása kumulativ, minél többet tartunk be, annál kedvezőbb az eredmény!

A címben feltett kérdésre – mindezek ismeretében - a válasz röviden megfogalmazható: a koszorúér betegségségek száma egészséges életmóddal jelentősen csökkenthető, akár megfelezhető!

Hazánkban, ahol a megbetegedések és a koszorúér halálozás igen magas, a fenti eredményeket minél előbb figyelembe kell venni.

Kövess minket!

életmód
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek