Meredeken estek az olasz gyógyszerkiadások

Közzétéve: 2007. 11. 29. 09:00 -

• 1 perc olvasás

Központi intézkedések nyomán teljesülhet a költségvetési előirányzat.

Weborvos Archívum

Az olasz országos gyógyszerész-szövetség közlése szerint az idei év első felében az állami egészségügyi szolgálat gyógyszerkiadásai 2006 megfelelő időszakához képest 9,5 százalékkal csökkentek – írja a Scrip.


Az állami gyógyszerkiadások havi csökkenése 6,7 (január) – 12,1 (május) százalékos tartományban mozgott, majd júniusra (11,7 százalék) ismét mérséklődött. A gyógyszerészek szerint az első becslések arra utalnak, hogy a tendencia a nyár további részében is folytatódott.


A kiadáscsökkenést a tavaly júliusi célzott, és az októberi 5 százalékos általános árcsökkentések okozták. Egyes olasz tartományok ismét bevezették a betegek kötelező részvállalását, és más, a kiadásoknak a költségvetési tervekhez igazítását célzó intézkedéseket is életbe léptettek.


A szervezet szerint az egészségügyi szolgálat gyógyszerkiadásai ily módon már kormány által megszabott határon belül maradnak majd, azaz az idén nem haladják meg a teljes egészségügyi költségvetés 13 százalékát, 12, 229 milliárd eurót.


A szolgálat az év első felében 267 millió recept után fizetett (egy állampolgárra tehát 4,54 támogatott recept jutott). Ez 493 tétel, ami fejenként 8,4 tétel (doboz) gyógyszernek felel meg.

Kövess minket!

Olaszország Scrip
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek