Ne aludjunk bekapcsolt tévé mellett!

Közzétéve: 2013. 09. 08. 09:39 -

• 1 perc olvasás

A derengésben éjszakáztatott hörcsögök idővel depresszió jeleit mutatták.

Weborvos Archívum

Nem egészséges bekapcsolt tévé fényében aludni, mert búskomorrá tehet – állítja egy brit alváskutató a The Daily Mail című brit lap közlése szerint.

„Szervezetünket úgy tervezték, hogy sötétben aludjunk. Amikor megvirrad, szemünk retinájának fényreceptorai a szemhéj takarása ellenére is közlik szervezetünkkel, hogy ideje felkelni: megakadályozzák az álmosságot okozó hormon, a melatonin további termelődését.

A tévé derengő fénye elég ahhoz, hogy megzavarja ezt a ritmust, a nem elegendő kellően mély alvás pedig károsan hat hangulatunkra" – mondta Guy Meadows, a londoni The Sleep School alvásklinika igazgatója.

„A kialvatlanság miatti fáradtság rontja az agyban a racionális gondolkodásért felelős terület működésének hatékonyságát, ami arra készteti az embert, hogy jobban aktiválja agyának azt a részét, amelynek az érzelmek koordinálása a tiszte. Ez a legprimitívebb érzelmi szabályozója az agynak, felerősíti az érzelmeket, és arra hajlamosít, hogy dühösebbek, erőszakosabbak, levertebbek legyünk" – mondta a szakértő.

A The Daily Mail megjegyzi, hogy Ohio államban amerikai kutatók hörcsögökön tanulmányozták a jelenséget: a tévék fényéhez hasonló erejű derengésben éjszakáztatták az állatokat, amelyek idővel depresszió jeleit mutatták.

Kövess minket!

alvászavar - alváshiány - álom alvási apnoe fényallergia - fényérzékenység
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek