Románia: jól járnak az EU-val?

Közzétéve: 2007. 02. 08. 08:33 -

• 2 perc olvasás

Stabilizálódik a nagybani gyógyszerpiac, de tovább fokozódik majd a munkaerőhiány az ágazatban.


Dragos Pop


Az AMD derűlátóan tekint az első EU-év elé: Pop szerint a cég forgalma, amely 2006-ban 50 százalékkal 60 millió euróra nőtt, 2007-ben további 20 millóval emelkedik majd. A vállalat pillanatnyilag a honi nagykereskedelmi piac 4,5 százalékát tartja kézben, amelyből az igazgató szerint az idén további egy százalékot hasítanak majd ki maguknak. Folyik az alkalmazotti létszám növelése, a kelet-romániai Galacban pedig építettek egy 4000 négyzetméteres raktárépületet valamint irodaházat is.

 Az AMD tulajdonában lévő, tizenhét egységből álló Sante patikahálózatot további tizenhárommal készülnek bővíteni.


A harmadik legnagyobb nagykereskedő, a bukaresti Farmexpert reméli, hogy 110 millió eurós tavalyi forgalmát az idén 150 millióra sikerül bővítenie. 2006 első kilenc hónapjában 74,6 millió eurós forgalma 3,7 millió eurónyi nettó profitot hozott, és az idén mintegy ötmilliós beruházással bővíti bukaresti és temesvári raktárait.
A Farmexpert sem éri be tavalyi, 9 százalékos piaci részesedésével: remélik, hogy az arány 2008-ban eléri a 16 százalékot, ami körülbelül a német Anzag németországi pozíciójának felel meg. Utóbbi egyébként tavaly 60 százalékos üzletrészt vásárolt a román cégben.


A Montero a hatodik a román toplistán: forgalma 2006 első hat hónapjában 20 százalékkal, 45 millió euróra nőtt, és várható, hogy az egész 2006-os forgalom eléri majd a 100 millió eurót. A növekedést a vállalat nagykereskedelmi részlegeinek erősödésével magyarázták, valamint azzal, hogy folyik két gyógyszertári hálózatuk – az Omnia és a Remedio – integrációja.
A cég a közeljövőben 100 000 négyzetméteres logisztikai központot épít Bukarest közelében, Chitilában – mintegy 21 millió eurós költségel.


A Cegedim piackutató társaság szerint a március 31-el záruló gazdasági év során Romániában a gyógyszer-forgalom (az előrejelzéseket is tekintetbe véve) 4 százalékkal, 1,1 milliárd euróra nőtt. Ennek 80 százalékát vényköteles gyógyszerek tették ki.


A leggyorsabban növekvő terápiás kategóriákba a kardiovaszkuláris- (+28%), a mozgásszervi- (+16%) és a központi idegrendszeri betegségek gyógyszerei tartoznak. 2006-ra a generikumok aránya az 1999-es 50 százalékról 37 százalékra csökkent.


Az összes eladás 85 százalékát kitévő gyógyszertári forgalom több mint 16 százalékkal emelkedett, a kórházi valamivel több mint 2-vel.

Kövess minket!

Románia Scrip
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek