Új fegyver az AIDS vírusának megfékezésére

Közzétéve: 2007. 02. 02. 14:39 -

• 1 perc olvasás

Genetikailag módosított T-limfocitákat, azaz védősejteket vetettek be amerikai AIDS-betegek egy csoportjánál a HIV-vírusok szaporodásának megfékezésére, egyelőre kísérleti jelleggel.

Márpedig a génterápia területén - mint a Science et Vie című francia tudományos havilap beszámol róla januári számában - amerikai tudósoknak most sikerült ígéretes eredményt elérni. A pennsylvaniai egyetem egyik kutatócsoportja első ízben alkalmazott génterápiát az AIDS ellen: a betegekből eltávolítottak T-limfocita sejteket (ezek az immunrendszer alkotóelemei, amelyeket az AIDS-vírus általában megfertőz), s azokba egy új gént helyeztek, majd visszajuttatták a szervezetbe. Az új gén arra szolgált, hogy - megakadályozva a betegséget okozó HIV-vírusok felületén található egyes fehérjék előállítását - nehezítse szaporodásukat.

A kísérlet után kilenc hónappal elvégzett ellenőrző vizsgálatok azt mutatták, hogy a szervezetben lévő vírusok mennyisége stabil maradt, vagy éppen csökkent, miközben a módosított T-limfociták továbbra is kimutathatóak voltak. A tudósok a kedvező eredmények nyomán hamarosan elkezdik a kísérletek második sorozatát, az eddiginél több beteggel.

Kövess minket!

HIV/AIDS
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek