Újraéled az újraélesztés

Egy új tanulmány alaposan fölforgathatja az eddig elfogadott terápiás rendszert.

A korábbi terápiás irányelvekben az áldozat szájba- vagy orrba-fújással lélegeztetése és a külső szívmasszázs szerepelt, legfeljebb az utolsó évben a javaslat az lett, hogy a folyamatos, percenként kb. 100, erélyes mellkas-nyomással végzett szívmasszázst ritkábban kellett kétszeri levegőbefúvással megszakítani.

Már korábban is voltak olyan kutatók, akik szerint csak a mellkas nyomogatását kell folyamatosan biztosítani – a szájba fújás, az egyébként romantikusan „élet csókjának" elkeresztelt beavatkozás csak megszakítja a mesterségesen fönntartott vérkeringést, de eddig maradtak a nemzetközi ajánlások – a lélegeztetés és a szívmasszázs kombinációja. Ráadásul gyakran azért nem kezdték el az összeeső ember újraélesztését, mert a mesterséges lélegeztetés ilyen formáját sokan vállalnák, ha egy divatbemutató manökenjei közül kellene valakit az életbe így visszacsókolni, de az ilyen esemény gyakoribb az aluljáróban, a csőlakók között.

Egy új tanulmány alaposan fölforgathatja az eddig elfogadott terápiás rendszert. Ken Nagao (Surugadai Nihon Univ. Hospital, Tokyo, Japan) és munkatársai azt vizsgálták, mennyire eredményes az újraélesztés, ha csak szívmasszázst végeznek és lélegeztetéssel nem próbálkoznak, ahhoz képest, ha az érvényes reanimációs szabályok szerint járnak el.

A vizsgálat prospektív, multicentrikus terv szerint történt, kórházon kívül bekövetkező hirtelen halálesetekben. Az értékelt elsődleges végpont a neurológiai állapot volt, egy hónappal a szívhalál után.
Az értékelésben 4068 felnőtt személy adatai kerültek, akiknek hirtelen halálát a környezetükben tartózkodók észlelték. Ezek közül 439 esetben (11 százalék) a közelben lévők csak külső szívmasszázst végeztek, 712 esetben (18 százalék) a jelenleg ajánlott újraélesztési technikát alkalmazták, végül 2917 (72 százalék) esetében nem történt azonnali reanimáció.

Bármilyen újraélesztési kísérlet lényegesen javított a túlélés esélyein (5.0 százalék, míg ha semmit nem tettek, az esély 2.2 százalék volt, p<0.0001). Ha a reanimációs próbálkozás csak szívmasszázs volt, az egy hónapos eredmény lényegesen jobbnak bizonyult, mint ha hagyományos élesztést – szívmasszázs és lélegeztetés – alkalmaztak (6.2 százalék vs 3.1 százalék, p=0.0195), de ez volt az egyes alcsoportokban is: az apnoes betegeknél, áramütést igénylő ritmuszavar esetén (19.4 százalék vs 11.2 százalék, p=0.041), illetve akkor, hogy ha a reanimáció a szívhalál után négy percen belül elkezdődött (10.1 százalék vs 5.1 százalék, p=0.0221).

Igen fontos megfigyelés volt, hogy a szájtól-szájba történő lélegeztetés egyik vizsgált csoportban sem adott értékelhető javulást az eredmény szempontjából. A szerzők a megbeszélésben utalnak azokra a korábbi vizsgálatokra, melyek tanúsága szerint a lélegeztetés a resuscitatio első 12 percében nem alapvetően fontos és minden másodperc, amit a szájból-szájba lélegeztetéssel töltenek, abból a létfontosságú időből vész el, amikor szívmasszázs folyik az agyi- és a coronaria perfúzió biztosítására.

A Lancet szerkesztősége szerint is igen jelentős dolgozathoz részletes szerkesztőségi közlemény tartozik Gordon Ewy (Univ. Arizona Coll.Med., Tucson, AZ) tollából. A kommentárban további érvek olvashatók, melyek szerint a szájból-szájba lélegeztetés ilyenkor fölösleges, sőt káros. Hangsúlyozza, hogy kamrafibrillatio bekövetkezésekor a tüdővénákban, a bal szívfélben és a teljes artériás rendszerben oxigenizált vér van, ráadásul ezek a betegek általában a szívhalál elején spontán levegőért kapkodnak.

„Továbbra is a légzésleállásra vonatkozó, újabb irányelvek szerint kell cselekednünk – asszisztált lélegeztetés és mellkasi nyomás -, ha valaki vízbe fulladt vagy gyógyszer túladagolás áldozata, de az irányelveket sürgősen át kell alakítanunk azokra az esetekre, amikor nagy valószínűséggel szívmegállás következett be: ilyenkor csak a mellkas nyomogatására van szükség, ha annak vagyunk tanúi, hogy valaki hirtelen összeesik" – írja Dr. Ewy a szerkesztőségi közleményben.
(Forrás: Lancet, 2007, 369:882-884, 920-926.)