Zenélő fogkefe

Közzétéve: 2006. 09. 19. 11:06 -

• 1 perc olvasás

Bár a zenélő fogkefét gyermekeknek szánták a gyártók, reményeik szerint a zenekedvelő felnőttek is használják majd.

Az amerikai cég évek óta kísérletezik olyan módszerrel, mellyel a hanghullámokat a csontszövet közvetítésével lehet a belső fülhöz eljuttatni. A zenélő fogkefe azon az elven működik, hogy a fogakba jutó hang – jelen esetben popzene – az állcsont közvetítésével kerül a fülbe és válik hallhatóvá, de kizárólag annak számára, aki az elmés eszközzel fogát tisztítgatja.

A zeneszámot parányi mikrocsip tárolja a fogkefe nyelében. A fogak súrolása közben egy gomb megnyomására a minikomputer megszólaltatja a muzsikát, amely a fogkefe sörtéin a fogakba vezetődik és az állcsonton át a hallószervbe kerül. A zeneszám pontosan két percig szól, mert a tengerentúli fogorvosok vizsgálatai szerint éppen ennyi időre van szükség a fogak alapos megtisztítására.

A gyártó a forradalmian új terméket eredetileg gyerekeknek szánta, de joggal föltételezhető, hogy a zenekedvelő felnőttek is megszeretik és használják majd. A Tooth Tunes egyelőre csak egy-egy számot tud, de foglalkoznak a több dallamot játszani képes szuperváltozat lehetőségével is.

A hírek szerint a Hasbro több, népszerű művészt megkeresett azzal, hogy szeretné a legsikeresebb számokat fölvenni a fogkefe nyelének mikrocsipjére. Voltak, akik megriadtak ettől a gondolattól, mások azonban egyedülálló lehetőséget látnak arra, hogy népszerűségük ilyen sajátságos módon is nőhet. A gyártó cég – ahogy megfogalmazták – „így félkézzel átalakítja a gyerekek viszonyát a fogmosáshoz". Terv szerint a zenélő fogkefe még karácsony előtt a boltokba kerül.
(Forrás: OTC.newsflash, 2006, szept. 16.)

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek