33 éves nő

Tisztelt Dr.Úr! 33 éves nő vagyok,2001 óta kezelnek depresszióval.Volt rengeteg túladagolásom,minden alkalommal kórházban kezeltek.Kb 4 éve voltam utoljára,mert akkor addig nem engedtek haza,míg teljesen ki nem tisztult a szervezetem a rengeteg gyógyszertől.Azóta próbálok erős lenni,nem nyúltam gyógyszerhez,csak annyit szedtem amit az orvos javasolt.Viszont 2-3 hónapja nagyon rosszul vagyok elkeseredett,lehangolt...amire nem lehetne okom,mert boldpszog házasságban élek.A férjem elviszi magával a gyógyszert,mert saját magamba nem bízom.5-6 NAPJA LOPTAM KI AZ ÜVEGBŐL AMIKOR NEM LÁTTA.Ez nagyon megijeszt engem,mert félek,hogy vissza esem.Azt nem akarom,mert a poklok poklát éltem át évekig.Gyerekem nincs,bár már tervezzük,most lesz az első házassági évfordulónk.Már nagyon vágyom gyerekre,de annyira félek is tőle,mert alkalmas vagyok rá? Nagyon jól bánok a gyerekekkel,de az mégsem az én felelősségem.Ebből soha nem lehet meggyógyulni?Végigkísér egész életemen ez a betegség? Köszönettel:Zné jelige:33 éves nő

Kedves levélíró!
Ahogy őszinte, emberi sorait olvasom, mindíg átélem, hogy a depresszió nem betegség, legalábbis nem olyan betegség, mint a testi betegségek.
Ha kevésnek érezzük magunkat, ha rossznak tartjuk önmagunkat, akkor jön a depresszió. Erre a legjobb gyógyszer " ha van egy jó barátunk" és ez a jó barát Önmagunk. Nos ezt kellene megtanulni Önnek is. Mindig szomorú leszek, ha egy fiatal nő azt irja: nem bizik abban, hogy alkalmas-e anyaságra.
Nem tudom mi az oka annak, hogy ennyire "alul" értékeli önmagát, de a házasságából is azt olvasom ki, hogy a férje szeretné önt kontroll alatt tartani. De hát Ön már régóta nagykorú.
Biztosan Önnek is van sok teendője, hogy meggyógyuljon. Felejtse el a múltat és éljen a jelenben. Ma már nagyon sok öngyógyító technika létezik, ami mind-mind segít az embereknek abban, hogy képesek legyenek értékelni Önmagukat.
Most olvastam egy érdekes kezedeményezésről - klubhálózatot szerveznek depressziós betegek számára.
irjon az info@lelekbenotthon.hu címre. Biztosan fognak válaszolni.
Együttérzéssel: dr.Lajtavári László