AIDS miatt aggódó anyuka

Közzétéve: 2005. 10. 03. 13:50 -

• 1 perc olvasás

A barátnőm búcsúzáskor adott egy puszit a három éves kislányom szájára. Később tudtam meg, hogy volt védekezés nélküli szexuális kapcsolata, tehát elméletileg akár lehet-e AIDS pozitív. Nem tudom, hogy az ő, illetve a kislányom száján lehetett-e akár az emberi szem számára láthatatlan sérülés. 2és fél héttel az említett puszi után a kislányom felső fogsoránál megjelent egy afta, amely pár nap alatt elmúlt. Egy hónap múlva oviba került, ahol 3 nap után benáthásodott, 38 fokos láza volt, de...

Kedves Anyuka! Feleslegesen aggódik, illetve túlzásba viszi az aggodalmat. A kislányból egészen biztosan egészséges, okos és boldog felnőttet szeretne nevelni, ami sem üvegbúra alatt nem megy, sem állandó rettegésben. Az aphtának nincs köze az AIDS-hez - sokkal inkább ahhoz, hogy valami piszkosat a szájába vett a gyerek. Az oviba újonan felvettek közt gyakori a nátha is, a lázas betegség is, ettől ezekben a téli hónapokban nem fogja tudni megvédeni a kislányt. Attól sem, hogy ismerősök, barátok, barátok-barátai, gyermekek, óvodás társak stb., megpuszilják. Elméletileg
bármit bármihol el lehet kapni - ezt mindketten tudjuk. Gyakorlatilag nem fertőződhetett a kislány - legfeljebb Önnek a barátaival való kapcsolata fog megfertőződni ha nem tudja magát túltenni az ilyen gondolatokon.
dr Gerencsér Emőke

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek