az utóbbi időben egyre többször szorongok

az utóbbi időben egyre többször szorongok

Tisztelt Doktor úr,



három gyermekes édesanya vagyok és azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy az utóbbi időben egyre többször szorongok, ha a gyermekeimnek egészségügyi problémai vannak.

9 éve, amikor a középső gyermekem született, a szülés során elkapott streptococcus fertőzést nem vették észre az orvosok, amikor szóltam, gorombán elutasítottak. Szerintük felnagyítottam a problémát, csak később, a tünetek erősödése után kezdtek kapkodni, de akkor sem mondtak semmit. Ez az esemény indította el bennem ezt a túlzott aggodalmat és mára már olyan mértékűvé nőtte ki magát, egy egyszerű láznál is pánikba esem. Nem tudok enni, összeszűkül a gyomrom és képtelen vagyok bármi egyébre koncentrálni. Mindeközben a legsötétebb gondolatok jutnak az eszembe, az orvosok véleményét pedig csak kétkedve fogadom.

Amikor 2,5 éve a legkisebbel várandós voltam, csak túléltem a napokat, nehogy valami történjen a terhesség alatt. Minden vizsgálatkor reszketve vártam a leletet, ami persze teljesen tökéletes volt.

A fiam pusztulákkal született, de erről sem mondtak semmit az orvosok, csak hümmögtek.

Ha nem betegek, azon aggódom, nehogy egyszer valami súlyos betegség alakuljon ki. Nem merek velük repülőre ülni, nehogy bajuk essen, a tévében képtelen vagyok megnézni bármit, ami beteg gyerekről szól. Fizikailag rosszul vagyok, ha az utcán beteg gyerekek képeivel kampányolnak óriásplakátokon.



Arra is gondoltam, hogy mivel a bátyám pici kora óta súlyos beteg, kiskoromban heti rendszerességgel vitte el a mentő a legsúlyosabb asthmás rohamokkal, 15 éve pedig súlyos autoimmun beteg, talán ez is közrejátszhat ebben a folyamatban.



Fogalmam sincs, hogyan szabadulhatnék meg ettől a problémától, mert a józan eszemmel tudom, hogy irreális, ahogy viselkedem ilyenkor.



Várom válaszát, üdvözlettel:

Bárcsak mindenki ilyen tisztán, érthetően, túlzások nélkül tudná megfogalmazni érzéseit, az ezek mögött huzódó történéseket.
Tudom, hogy azt válaszolná, hogy köszöni, de ettől még nincs jobban. Ebben igaza van, de higyje el nekem, hogy a gyógyulása felé vezető út nagyrészét sikerült egyedül megtennie és szerintem márcsak egy apró lépés kellene ahhoz, hogy félelmei lassan visszahuzódjanak.
A félelem a legnagyobb ellenségünk és ráadásul "ravasz" ellenfél, pontosan tudja, mikor, mit kell lépnie.
Egyetlen dolgot tehet, ez pedig magának a félelemnek a csökkentése. A félelmeinkkel elvből szembe kell szállnunk, különben elhatalmasodnak felettünk, pontosan úgy, ahogy Ön is leírja.
Az az érzésem, hogy ebben a küzdelemben meglehetősen magára van hagyva. Segitség kellene.
Ma már nagyon sok helyen foglalkoznak azzal, hogyan tudjuk magunkat "ellazítani", hogyan tudunk "belső békére" "harmóniára" szert tenni.
Tudom, hogy három gyerek mellett ez nem könnyű, de nem látok más választást, hiszen az élet az Ön számára még hosszú és a félelmek képesek mégjobban uralni a tudatát.
Szánjon időt arra, hogy megtanuljon szembeszállni. Nemcsak a "tréningek", de az internet, rengeteg könyv áll a segítségére, csak ehhez kicsit nyitottabbnak kellene lennie és változtatni kellene az életvezetésén. higyje el lehetséges és megéri.
Együttérzéssel: dr.Lajtavári László