Bánatos apa-anya

Bánatos apa-anya

Tisztelt Lajtavári Doktor Úr! 2 évvel ezelőtt már írtam Önnek. A 35 éves, három diplomás szeretett fiúnkról. Nála depressziót,bipoláris állapotot diagnosztizáltak. Egy nagyon korai / 20 évesen kötött/ házassságban jött a baj. Fokozatosan romlott az állapota, vele együtt a házassága is. Utolsó esett az volt, amikor a felesége egy ügyvéd elé cipelte és aláiratott vele egy nyilatkozatot, hogy az addigi teljes különvagyona közözössé vát. Ráadásnak azt, hogy csak az ő /feleség/ külön engedélyével léphet be az addigi saját tulajdonú lakásába. Ezt a lakást a család neki vette. Egy vita során hívta a mentőt és bevitette a kóházba, mint ismert psihiátriai beteget.Megvárta és végignézte, amint "KEZELÉSBE" a tiltakozása ellenére. Aztán nyugodt szivvel hazatért.A fiunk szaköltözött hozzánk.Elvesztette az állását,

gyerekét, lakását...Pár hónap múlva szivecskékkel körberajzolt boritékok kezdtek jönni. A fiúnk természetesen hitt az újakezdésben. Elment tőlünk úgy, hogy előtte nagy veszekés volt. A visszafogadás feltétele, a szüleivel szakítsa meg a kacsolatot. Ennek 2 éve. A telefonjainkat nem vette fel,

nem érdeklődött. Az unokát 3 éve nem láttuk. A testvérével evente 2-3 egy perces telefont vált. Az a kérése ill. parancsa volt ne zavarjuk. Mi csak azt szeretnénk kérdezni Öntöl, aki hasonló helyzeteket és betegeket naponta lát, hogy jól tesszük-e, hogy a sorsban bizva hagyjuk és várjuk, hogy a gyermekünk újra kiváncsi lesz a szüleire, vagy tegyünk- mást. Nem akajuk zavani, mert esetleg még több baja lesz, de nem tudunk róla semmit.Hol lakik / azt, mondta a testvérének, hogy együtt vannak/ van-e állása, jól van-e, semmit.. Az évek mennek felettünk, öregszünk. Ő egy nagyon rendes, jó és udvaias fiúnk volt. Soha senki nem gondolta volna, hogy ez vár á. Mi mit tehetünk, mit tegyünk? Csak várjunk, várjunk vagy tegyünk valamit? Ez javulhat, vagy tovább sülyedünk valamennyien? Bánatos apa-anya

Kedves levélíró!

Nagyon szomorú, mondhatnám tragikus történet. Sajnos nagyon sok pszichiátriai betegnek hasonló a sorsa és ez ellen a

világon mindenütt nagyon heves a tiltakozás. Ha egészséges felnőtt emberről lenne szó, nyilván az lenne a tanács, hogy ne  avatkozzanak bele az életébe. Ha úgy érzik, hogy jogilag, szakmailag nem stimmel valami, akkor a  pszichiátriai betegek jogait védő valamelyik szervezethez kellene fordulni  (Pszichátriai érdekvédelmi fórum, Civil kezdeményezés az emberi jogokért

alapítvány, lelki egészség fóruma, társaság a szabadságjogokért )

Ha fiuk nem akar Önökkel szóba állni, akkor ne erőltessék. Ha úgy érzik,  hogy ez inkább a családon belüli kommunikációs zavar, akkor lehet  családterápiára is gondolni, de ehhez a fiuk beleegyezése is kell. Én a fiuk feleségével venném fel a kapcsolatot. A nagyszülőknek is vannak  jogaik, ezt a jogvédő szervezetek meg tudják mondani. Ha minden rendben van és jogszerű, szakmai probléma sincs, akkor most nem tehetnek mást, mint gondoljanak rá, sok szeretettel. Az ima- ha szívből jön - mindíg segít.

Szóval ne hagyják a sorsára, csak arra kellene ráérezni, hogy most mi a  helyes teendő. Együttérzéssel: dr.Lajtavári László