De azóta hipohondernek érzem magam

Tisztlet Dr. Úr/Nő! Én egy 16 éves gimmnazista, jótanuló "gyerek" vagyok. Majdnem fél éve (1 hónapos angliai utam után) egyáltalán nem komoly gyomor bajaim jelentkeztek amit azóta már leküzdöttem.De azóta hipohondernek érzem magam. TV-t se merek nézni, mert ha egy komoly betegségről hallok a TVben, már akkor fölugrik a vérnyomásom és pihennem kell mert "sokkos állapotba kerülök". Úgyvélem nem vagyok a nagyon "betegségeket beképzelő" típus, de roppant zavaró és fájdalmas része lett az életemnek a hipohonder. Azt hallottam, hogy ez az a fóbia, amit nem gyógyszerekkel hanem szigarú pszichologiai munkával lehet legyőzni, ezt viszon túlságos fiatal korban nem lehet elkezdeni.Maga szerint mint tegyek, hogy legyőzzem ezt?

Kedves Jótanuló "Gyerek"!
Tudja, sok mindent elárul, ahogy bemutatkozunk és az is, amikor idézőjelbe teszünk valamit, utalásként arra, hogy csak képletesen az. Nyilván nem véletlen, hogy nem irta meg, lányról,vagy fiúról van-e szó. Egészen biztosan a kamaszkorral kapcsolatos problémáról van szó, mely időszak állandóan mozgó, alakuló, egyfajta jól meghatározható Énkép keresésének, a szexuális késztetések erősödésének, a szülőktől való leválási folyamat
kezdetének időszaka, amit szeretne nagyobb lázadás, konfliktus nélkül, "jótanulómódra" megoldani. Hát ez nem könnyű és bizony ára van, mint minden átalakulás ez is szenvedést okozhat.
Érthetően felerősödnek a még bizonytalan, képlékeny Énnel való aggodalmak, apróbb testi, lelki gondok is erős szorongást okozhatnak. Igaza van, ez nem hipochondria, csak egy jelzés arra, hogy élete izgalmas, de nem könnyű szakaszában van.
Abban is is igaza van, hogy "mély" pszichoterápiát ebben a korban nem szoktak kezdeni, de vannak nagyon jól kialakított és csak néhány ülésből álló pszichoterápiás módszerek, melyeket kifejezetten a kamaszkorban jelentkező problémák gyors megoldására alakítottak ki. A saját fiam is igényelte ezt és nagyon jó hatással volt rá. Most már csak az a kérdés, hogy önmaga és barátai, közel álló idősebbek segítsége elég-e,vagy érdemes egy
empátiás készségű pszichológust keresni, leginkább Nevelési Tanácsadóban, vagy ifjúságpszichológiai rendelésen.
Nagyon fontos, hogy ezt ne betegségnek, hanem az életkorral járó és mulékony érzelmi zavarnak tekintse. Mert minden mulandó, főleg az érzelmeink. Hagyja szabadon jönni-menni őket! Akkor Ön fogja őket tudati kontroll alatt tartani és nem fordítva.
Együttérzéssel: dr.Lajtavári László