első sikeres, második nem jön össze
Közzétéve: 2006. 11. 15. 14:54 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2006. 11. 15. 14:54 -
• 1 perc olvasás
34 éves vagyok 1 sikeres terhességen vagyok túl. A második terhességem sajnos a 12.héten elhalt, műszeresen fejezték be (1 évvel ezelőtt). A kontroll vizsgálatok, ultrahang szerint hátramaradt szövet, szövődmény stb. nem volt, nem alakult ki. Menstruációm azóta nagyjából szabályosnak mondható, csak néha fordult elő hogy pár nappal hosszabb volt a ciklus. Kb. 6 hónap után próbálkoztunk először újból a teherbeeséssel, de immár kb. 6-7 ciklus óta ez nem jött össze, ez azért aggaszt minket mert az első sikeres és a második sikertelen terhesség ahogy abbahagytuk a védekezést rögtön elsőre összejött. Egyszer egy hosszabb ciklus alkalmával előtte hányingerem volt, úgy éreztem lehet hogy azért mert teherbeestem de aztán csalódnom kellett mert megjött a vérzés. Illetve néhány alkalommal (az utóbbi időben is) előfordult hogy 2-5 nappal menstruáció előtt kis barnás pecsételő vérzésem volt, majd semmi aztán megjött rendesen a vérzés. A kérdésem az lenne hogy az előzmények ismeretében normális dolog-e, hogy az előző gyors sikerek után most ennyi ideje nem jön össze a terhesség, illetve mennyi sikertelen próbálkozás után kezdjünk aggódni ill. kivizsgáltatásba kezdeni, okot keresni?
Tisztelt Hölgyem!
Normál körülmények között a terhesség 4-8 ciklus alatt jön létre. Önnek szerencséje volt, hogy hamar teherbe esett mindkét alkalommal. Szerintem 3-4 hónapig még próbálkozzanak nyugodtan, semmilyen kivizsgálás nem szükséges. A menstruáció előtt jelentkező barnás folyásnak lehet hormonális oka, de ha nem minden ciklusban jelentkezik, akkor nem érdemes foglalkozni vele. Ne izguljon, úgy gondolom, hogy teherbe fog esni. Minden jót és miharabbi terhességet kívánok
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek


