félelem

16 éves lány vagyok. Már lassan 5 éve van bennem ez a félelem amit érzek majdnem minden nap. Mikor tudom, hogy megyek el valahova, legyen az fényes nappal, vagy sötétség, mindig rám jön ez a nyomasztó érzés, ami mellkasi nyomás, szapora szívdobogás, fokozott izzadás, merevség, kicsi elgyengülés, és gyomorgörcs, de olyan, hogy néha nem is tudok enni tőle. Mikor kilépek az utcán, ez felerősödik, főleg mikor BKV-n utazok. Ott úgy érzem, hogy mindki figyel, és nagyon kellemetlenül érzem magam, akkor már ez az érzés a tetőponton van, és úgy érzem, hogy nem megy lejjebb. Már azon gondolkozok hogy leszállok.. e mellett néha elpirultság, kétségbeesettség, és hőmérséklet ingadozásaim is szoktak lenni. Fura gondolataim vannak, ami: elgonodolom, hogy hova futnék, ha megtámadnak, elképzelem mit mondanék neki, kihez fordulnék. Néha ha egyik ismerősem bement egy helyre, én meg kint várok rá úgy 10-20 percet, akkor előtör a kérdés: miért nem jön ki? talán túszúl ejtették? és most is elképzelem hogy hova futnék, stb. Egyszerűen érzem, hogy engem is kifognak rabolni, vagy bántani fognak, mint sok sok embert. Buszokon mindig is néztek a munkás emberek és fajai. Nem tudom, hogy miért. Már kést is hordok magamnál, mert nagyon parázok. Próbáltam már nem gonodlni erre, pozitívan állni a dolgokhoz, de nem sikerült így 5 év alatt sem. Mi van velem? túlzott félelem, vagy túlzott elővigyázatosság? paranoia? vagy mi ez amit érzek? jelige: félelem

Kedves levélíró!

Fájdalmas történet ez. Iszonyú mértékben növekszik a szorongás, félelem és az ezekre épülő negatív gondolatok az emberekben.

A pozitív gondolkodás önmagában nem sokat jelent, mert az az egész mentális koncepcióink megváltoztatását igényli, amit csak évek hosszú tanulásával és gyakorlásával lehet elsajátítani. Szerintem egy jólelkű emberrel (azért van még ilyen) kellene mindezt megbeszélni és elsősorban relaxációt esetleg kognitív pszichoterápiát és lehet, hogy enyhe szorongáscsökkentő gyógyszer átmeneti szedését javasolnám. Gondoljon arra, hogy ami most az fejében zajlik, az csupán mentális képzet, nem a valóság.

Együttérzéssel:: dr.Lajtavári László