Felelősség
Közzétéve: 2010. 04. 13. 11:41 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2010. 04. 13. 11:41 -
• 1 perc olvasás
jelige: Felelősség. Tisztelt Doktor úr/nő! Édesanyám évek óta fekvőbeteg én ápolom, itthon. Egyéb betegségei mellett psoriasisban is szenved, amire a gyógyszertárban összeállított kenőcsöt használom. A nevét sajnos nem tudom, de két fázisban kell felvinni, a harmadik tégelyt, a hajlatokra javasolták. Sajnos pár hónappal ezelőtt volt két nap, hogy a combhajlatnál fürdés után, kihagytam ezt a krémet, mert nem láttam szükségét. Rögtön a második napra kisebesedett, eltűnt a bőr. A körzeti orvos az elmondásom szerint bőrgombára tippelt (A mozgás és szellőzés hiánya miatt) ezért kb 1 hónapja Canesten kenőcsöt és Mycosist kapszulát próbáltam, de semmi változást nem látok. Mit tehetnék még? Ez összefügghet-e azzal, hogy vizsgálatoknál nem tudnak injekciót beadni neki, mert a karján is egyszerűen szétreped, vagy /"jobb" esetben/ rettentően bedagad és belilul a bőr? Előre is köszönöm a javaslatot.
Elmondom: ilyen betegek ellátása úgy történik, hogy a háziorvosnak szólni kell, aki hivatalos bőrgyógyászati konziliumkérőt küld a területi bőrgyógyászatra. Ők kimennek és megnézik.
Dr. Veres Gábor
www.erdiborgyogyasz.hu
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek


