Fülbajok jeligére

Közzétéve: 2007. 02. 27. 13:13 -

• 1 perc olvasás

Sokszor kérdeztem már Önöktől és mindig választ kaptam, amit nagyon szépen köszönök! Mivel az élet mindig megy tovább, így újabb bajok adódhatnak. Így van ez a kislányommal, akit megvizsgált az iskolaorvos. Azt a megállapítást tette, hogy a bal fülére nem hall (vagy alig). Kb. 2 hete volt mandula- és fülgyulladása, amit antibiotikummal kezeltek és mivel ez nála elég sűrűn előfordul így tudom, hogy nem jó a hallása a betegség után pár hónapig is akár. Most vinnem kell hallásvizsgálatra. Kérdezem, hogy ha ezt a betegséget elmondom, figyelembe veszik-e ill. remélem nem kap hallókészüléket. Köszönöm

Feleslegesen aggódik. Az iskolaorvos szűrővizsgálatot végez zajos
környezetben. Nagyon helyes, hogy mindenkit hallásvizsgálatra küld, akinél úgy gondolja, hogy nem tökéletes a hallása. Az audiológián siketszobában történik a mérés. Felsőléguti hurutban, náthában, középfülgyulladás után egykét hétig nem hall jól a beteg, mert a megvastagodott dobhártya még nem tud jól mozogni, ez is természetes. A fülészeten meg fogják néuni a fülét
és akkor vizsgálják meg, ha a dobhártya már visszavékonyodott és visszajött a gyöngyház fénye.Ha esetleg lesz kis vezetéses nagyotthallás, akkor az orrmandulák kivétele ezt megoldja.
dr Gerencsér Emőke

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek