Gyógyulás01

Közzétéve: 2010. 05. 28. 19:42 -

• 2 perc olvasás

Gyógyulás01

Tisztelt Doktor úr!

(jelige:Gyógyulás01)

Sajnos fiatal korom óta jelentős mennyiségű pattanással küszködök. Jellemzően a teljes hát felületén, és elszórtan a mellkasomon vannak jelen. Időnként az arcomon is megjelennek. Még a 20-sa éveim elején kaptam 2x Roaccuttan 20mg kúrát ami nem segített. A két kúra között volt másfél év szünet. Ezek után az akkori bőrgyógyászom azt mondta, hogy a korral jár, majd kinövöm. Nem lett igaza. Többször voltam orvosnál, de mindenhol különböző kéntartalmú szerek használatát, visszafogott napozást, javasoltak, és vérvételek sorát végeztették el eredménytelenül. Most 35 éves (férfi) vagyok, és még mindig tele vagyok pattanásokkal leginkább a hátamon. Jártam a Bőrklinikán is a Mária utcában, ahol kaptam egy Tetralysal 1x300mg-os kezelést, ami nem használt. ("A 4 hetes kezelés után jelentős, vagy érdemi javulás nem látható") Ezután szintén ebből az intézetből elküldtek egy H.Pylori kilégzési tesztre ami negatív lett. Ezután az orvosom konzultációra hívott a rendelőbe egy másik orvost a

ki felvetette az M. furfur folliculitis lehetőségét, és gomba jelenlétére utaló leoltást javasolt. Ezt el is végezték. A leleten ez áll: "Kórokozó szerepe kétes. Kis telepszám:Rhodotorula sp."

Itt az orvos egy másik állítólag specialistához irányított, aki az eddigiek alapján Orungal lökésterápiát javasolt ami 14 napig napi 1 kapszulát jelentett. Előírták a fokozott fényvédelmet. A terápia nem segített ezért biopsziát javasolt a specialista. Ekkor már úgy éreztem, hogy nem vagyok hajlandó további kísérleti alanynak lenni, és megszakítottam a folyamatot. Kérem segítsen, mert így 35 évesen már egyre komolyabban befolyásolja negatív irányban az életemet. Véleményét előre is megköszönöm. Tisztelettel:

Szerintem még a biopsiára menjen el. Nyilván nem tisztázott a diagnózis.

Dr. Veres Gábor
www.erdiborgyogyasz.hu

Kövess minket!

ovbőrgyógyász
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek