Hirtelen súlyveszteség, gyengeség, vegetariánus étrend
Közzétéve: 2010. 07. 08. 09:27 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2010. 07. 08. 09:27 -
• 2 perc olvasás
Hirtelen súlyveszteség, gyengeség, vegetariánus étrend
Egy érdekes problémával fordulok önhöz, mely az elmúlt 2,5 és fél hónapban kezdődött.
Hirtelen súlyveszteség történt, ami kb 13 kg. Nem is a súly mennyisége, hanem hirtelensége lepett meg, illetve a vele járó, illetve az utána következő tünetek. NAgyjából fél évvel ezelőtt elkezdtem a vegetáriánus étrendet, amit viszont 2 hete abbahagytam ismét fogyasztok húst. A fogyás csak az elmúlt 2,5 hónapban jelent meg rohamos gyorsasággal. Arcom beesett, csontos lett, bőröm fakó, megereszkedett, fizikumom gyenge. A napokban történtek késztettek arra, hogy tanácsot kérjek. Hozzávetőlegesen 3 éve nem voltam orvosnál, egészségem kicsattanó volt, 31 éves vagyok. Az utóbbi időben viszonylag nagyfokú stressz ér, munka és egyebek, de eddig úgy tudom, jól kezeltem. Munkám során, miközben emberekkel foglalkoztam, egyszer arra lettem figyelmes, hogy nem értem a szavak lényegét, illetve nem tudom magam kifejezni, nem tudom mit beszélek, milyen szót kell használnom. Ezután a fejembe hasító görcs állt, mely nem múlt el aznap, zsibbadás és gyengeség, remegés fogott el, mely viszont r
övid pihenés után helyreállt. Alvás időtartamom változó, kb napi 4-5 órára tehető, sajnos többet munkásságom végett nem tudok pihenni. Megijedtem a rohamos fogyás miatt is, meg az utóbb említett tünet miatt is, és a folyamatos gyengeség kikészít. Tudom, látatlanban nehéz válaszolni, illetve diagnosztizálni, nem is várom Öntől, csak némi útmutatást szeretnék kérni, merrefelé induljak, milyen lehetőségeket érdemes kiszűrni, illetve a meglévő tünetek Önt mire engedik következtetni. Megtisztelő válaszát nagyon várom, és előre köszönöm!
Kedves Szilvia! A Vega átállás is okozhatott testsúlycsökkenést, de a stressz is.A vegetáriánusnak nem kell olyan állapotba kerülni, mint amit Ön leírt.Vélelmezem, hogy valami hiányzott. Vitamin, nyomelem, vas ásványi anyag. Hirtelen, indokolatlan fogyás észlelésekor mindenképp tanácsos orvoshoz fordulni, hisz annak számos oka lehet. A folyamatos stressz az ember nem tudja egyedül, magában jól kezelni, csak elnyomni tudja azt. Ezt fokozott, rejtett feszültséget okoz, szomatizálódik általa. keveset alszik, keveset pihen, össze-vissza étkezik, fel nem oldott stresszhelyzetben él és az energiánk véges. Kérjen kivizsgálást háziorvosától, próbáljon rendszeresen enni könnyű, vegyes kosztot, vegyen be naponta egy ásványi anyaggal és nyomelemmel dúsított multivitamint / pl. Maxterolból napi egy szemet / , átmenetileg szedjen napi egy szem koenzim Q 10-et / pl. a gyógyszertárban kapható Koenzim Card'o tablettát/, esetleg egy Valeriana Relax-ot, ami növényi hatóanyagú , nincs hozzászokás.
Dr. Gerencsér Emőke
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek


