hogyan lehet rávenni egy depresszióst, hogy beismerje, segítségre van szüksége

hogyan lehet rávenni egy depresszióst, hogy beismerje, segítségre van szüksége

Tisztelt Doktorúr!

Abban kérném a tanácsát, hogyan lehet rávenni egy depresszióst, hogy beismerje, segítségre van szüksége, és elmenjen egy orvoshoz. A férjem hugáról van szó, aki sajnos a szülei egészségére, és a családtagjai boldogságára sincs tekintettel.

20 éves korában elhagyta az első szerelme, és utána 10 éven át ő volt a világ legszerencsétlenebb embere, legalábbis ő így érezte. Pár éve végre megismerkedett egy fiúval (nem szerelemből, csak hogy harmincvalahány évesen legyen már valakije), aki az esküvőjük előtt két héttel meggondolta magát, és lemondta az esküvőt. Ezután párkereső oldalakon ismerkedett, de mindenki fejvesztve menekült előle, mert borzasztóan negatív személyiség, és valahogy soha nem gondol másokra, csak magára...

Közel negyven éves, de még mindig a szüleinél él. Mikor a vőlegénye elhagyta, kb.10 kilót fogyott. Próbáltuk segíteni, ahogy tudtuk. Azóta (3 éve) mégjobban minden róla szól. Az első házassági évfordulónkon is őt pátyolgattuk, elvittük vacsorázni....a gyerekeink születésekor sem lehetett felhőtlen az örömünk, mert kijelentette, hogy ő ugyan meg nem nézi őket. Mikor mentünk látogatni a nagyiékat(a szüleit), kijelentette, hogy ha sűrűn járunk oda, ő elköltözik. Közeleg a gyerekek első szülinapja (ikreink vannak), de most éppen haragszik ránk a család: úgy ráordibált a legutóbbi látogatásunkkor a férjemre, hogy az kis idő után elveszítette a türelmét, és visszaordított, hogy fogja vissza magát a gyerekek előtt. Erre anyukája elkezdte védeni a sógornőmet (mint egyébként mindig), és a férjem lett a rosszfiú. Úgy fogjuk megünnepelni a gyerekek első szülinapját, hogy közben látni sem akarnak minket a nagyszülők.

Nem vagyok szakember, de talán a depressziójához az is hozzájárul, hogy az édesanyja folyton megideologizálja a tetteit. Valahogy mindig minden más hibája, ő meg a szegény pára. Még az esküvőnkön is őt kellett sajnálni, mikor nyilvánosan összeveszett a barátjával azon, hogy ugyan neki mikor kéri már meg a kezét... mi meg ne legyünk már olyan boldogok, mert az neki fáj. Gyakran vannak olyan kijelentései, hogy ő milyen selejt, meg hogy bárcsak már meghalna. Sajnos én nem tudok vele beszélgetni, mert borzalmas modora van, minden vele való találkozásomkor csak rosszabbul érzem magam. A férjem is őrlődik miatta, a szülei is, én meg tehetetlennek érzem magam.

Valahogy rá kellene venni, hogy menjen el egy pszichológushoz, de nem tudom hogyan. Bocsánat a hosszú levélért. Kérem, adjon tanácsot nekem ebben.

Válaszát előre is köszönöm.

Kedves levélíró!

Szerintem ebben az ügyben már mindenki próbált segíteni. Az élet mindenkinek a saját felelőssége. Mi lenne, ha egyszer a férje huga kezdeményezne.
Amig Önök teszik meg helyette, nem fogja megtenni.

együttérzéssel: dr.Lajtavári László