Márta

Üdvözlöm! 31 éves nő vagyok, egy gyerek édesanyja. és nagyon el vagyok keseredve. már 10 éve kűzdök valamivel, aminek már annyi neve van (pánik szindróma, generalizált szorongás, személyiségzavar, depresszió, stb)attól függ, éppen ki vizsgál. és úgy érzem, hiába minden. az egészséges életmód, jóga, relaxációk, terápiák, beszélgetések, gyógyszerek. nem tudom, mi a baj velem. nekem miért nem segítenek? pedig annyira szeretnék újra ember lenni. bezártam magam. itthon ülök, vagy az orvosnál. mindenki teszi a dolgát a világban, csak én nem. úgy érzem elbuktam. annyi éve próbálok felállni ebből és nem megy. pedig segítséget is kapok. 20 éves koromban elvesztettem váratlanul a szüleimet. de aztán lett helyette saját családom. és mégis rettegek és mégis szomorú vagyok. és hiába a sok xanax, csak csökkenti a fizikai tüneteket, de nem szűnteti meg. minden áldott reggel egy rosszullét kibírásával indul a napom (szédülés, remegés, izomgörcs, szívdobogás, fulladás). már nagyon fáradt vagyok. és már ötletem sincs, mit tehetnék még magamért, és a gyerekemért, hogy normális anyja legyen. elnézést kérek a kicsit zavaros levélért, csak nagyon el vagyok keseredve, és ki kellett öntenem a szívem. nem is tudom, milyen tanácsot várok, csak olvasom, hogy atöbbi hozzám hasonlóval milyen megértő szokott lenni, és néha egy kis megértés is életmentő lehet... Márta (jelige is)

Kedves Márta!
Teljesen érthető és logikus a levele, nagyon bánt, hogy aki ennyi mindent megtesz a gyógyulásáért miért nem kapja meg? Csak valami akadály lehet a dologban. Én a levélből hármat látok, az egyik, a sok kezelő, a sok diagnózissal, a másik a szülők váratlan halála.
Olyan jó lenne ha Egy megbízható, segítő kézben tudnám Önt, egy - nem feltétlenül latin kifejezésü -diagnózissal. Lehet, hogy meg kellene osztani az Egyet - Kettőre? Az Egyik segíti gyógyszerrel, a Másik támogatja a lelkét.
Szerintem Ön jól motivált, gondos, valóban gyógyulni akaró lény, akinek rendbe kellene jönnie.
És a Harmadik - a nyerő? az is lehet, hogy lassan le kellene szoknia az állandóan a betegség körül kavargó gondolkodással. Ezt is lehet! (a valóságban az érzelmeink nem stabilak, hanem jönnek-mennek). Próbálja ki.
Együttérzéssel: dr.Lajtavári László