nagyi - pszichiátertől

Tisztelt Doktornő/úr! Olyan problémám lenne, hogy van egy 2,5 éves kislányom, akinek életében már születésétől gyakran jelen vannak a nagyik. Az anyósom neki az isten, hogy így mondjam. Hiába vagyok olyankor én ott, nem foglalkozik abszolút velem. Egy napot éjjel is ottaludt n áluk, és másnap nem fogadott jobban , szinte természetes volt neki, jó megjöttem, ennyi. Azt hittem majd fut elém. Igaz nagyon jól ért a gyerek nyelvén anyós, pörgős, felkapja, táncolnak, szóval energikus, sokrétű. Viszont az én anyukámékat, anyumat nem dijazza nagyon. Anyu csendesebb, néha morgósabb(velem és apuval-és ezt gondolom hallja a gyerek), de imádja a kislányt, ő is játszik vele sokat, de ő nem sokszor veszi fel, mert kétszer mellműtött, nem olyan fizikumú mint anyós. Meg teljesen más fajta. Nem az a pörgős, anyós fantáziadúsabb is. Egy időben száraz volt anyu bőre az arcán és kenni szokta, mondta a kislánynak a kezére adjon puszit. De az is elmaradt valahogy. Azóta nem akar a kislány neki puszit adni, meg nem is n agyon ölelgeti, már mondta azt is hogy buta. Már sokszor erőltettem, hogy adjon neki puszit, már mondtam, hogy így anya szomorú, zsaroltam is, semmi. Ha pár perc eltelik jól eljátszanak, nincs gond, de most mindig így lesz, hogy a kacagó örökvidám mamánál lesz csak jó neki?? Nekem ez annyira fáj... Anyósnál több is a lehetőség, mert ők kertes házban laknak. Mindkét nagyival heti 2-2 alkalommal min. találkozik. köszönöm jelige nagyi

Kedves levélíró!

Emberileg könnyen beleélhető, nyilván sok szenvedést okozó ősrégi probléma ez. De lehet rajta változtatni. Végső soron a gyereken "csattam az ostor" ezt sohase feledjék. Az lenne a javaslatom, hogy sürgősen forduljanak a területileg illetékes Nevelési Tanácsadó szakpszichológushához, először csak egyedül és neki mondják el mindezt.
Egészen biztosan tud segíteni, hiszen ez az egész szenvedés bármennyire emberi, de mégis értelmetlen és rossz kimenetelű negatív érzés.

együttérzéssel: dr.Lajtavári László