Skarlát vagy penicillin allergia?
Közzétéve: 2010. 06. 29. 13:14 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2010. 06. 29. 13:14 -
• 2 perc olvasás
Skarlát vagy penicillin allergia?
Skarlát vagy penicillin allergia?
Tisztelt Doktornő/úr!
Skarláttal kapcsolatos kérdésem lenne. Kislányom két éves. Hétfőn délben felment a láza, sajnos a mi orvosunk akkor már nem rendelt, így csak egy másik orvoshoz tudtam bevinni. Ő azt mondta, hogy tüszős mandulagyulladása van és nem kizárt a skarlát sem. Felírt egy penicillines antibiotikumot, amit napi háromszor kellett neki adnom. A családban több penicillin érzékeny nőrokonunk is van (nagymama, nagynéni, unokatestvér), de az én kislányomnál eddig ennek nem volt jele. Nagyon nehezen tudtam csak beadni neki a penicillines gyógyszert, mindenben megérzi, és ha nagy nehezen mégis beadtam, azonnal öklendezett, a szája megduzzadt. Gyakran vakarja a szemét is. Visszavittem kontrollra a mi orvosunkhoz, mert az antobiotikumot az utolsó alkalommal már nem is tudtam neki egyáltalán beadni. A saját orvosunk ekkor azt mondta, hogy ez nem skarlát. A szájában gennyzacskót fedezett fel, illetve a nyelvén hólyagot. Azt mondta ez egy vírus, attól gyulladt be a mandulája is. Eddigre a láz már
teljesen elmúlt. A doktornő felírt egy másfajta penicillines antibiotikumot, és Nurofen szirupot 7 ml*2 / naponta. Hazaérve megpróbáltam beadni neki az újfajta antibiotikumot, de megint nem sikerült, és a szája újra feldagadt. Nem mertem tovább erőltetni. Délután a bal alkarján és főleg a fenekén, meg a combjain pici, piros pöttyök jelentek meg. Sok van belőlük, de nem mondanám egybefüggőnek, pici piros pont, aminek halványsárga udvara van.
Tudom, hogy látatlanban nehéz ezt megállapítani, de Ön szerint ez a penicillinre való érzékenység, vagy skarlát miatt lehet?
Ma délután visszaviszem újra az orvosunkhoz, de már nem tudom kiben bízhatnék.
Amennyiben skarlát, és nem kapta eddig a penicillines kezelést, amit valószínűleg ezután sem tudunk folytatni, Ön szerint mit lehet még tenni? Nagyon félek a betegség szövődményeitől.
Válaszát nagyon köszönöm!
Üdvözlettel,
Látatlanban azt lehet mondhatni, hogy a kettő probléma bármelyike lehet. A poenicillin-érzékenység nem öröklődik, hanem szerzett. Tehát e tekintetben lényegtelen, hogy van-e a családban penicillinallergiás családtag. Véleményem szerint a kislánynak tüszős mandulagyulladása / is / volt. Gennyzacskónak is hívhatjuk, de baktérium okozza és nem vírus. Ezért adtak antibiotikumot.Azt sem tudom, milyen gyógyszereket kapott a kislány, amit Ön penicillinnek nevez.Ha a gyógyszer bevételem után rögtön feldagadnak az ajkak, az allergiára utal. Fogja a szirupot és a gyermeket, adja be a gyermekorvos előtt a szirupot és nézze meg az orvos azt a szájduzzanatot. Lehet más hatóanyagcsoportba tartozó gyógyszert írni, lehet antihisztamint adni, majd a gyermekorvos eldönti a teendőt.
Dr. Gerencsér Emőke
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek


