véralvadási gondokkal küszködik

Közzétéve: 2011. 09. 20. 11:20 -

• 1 perc olvasás
Google Állítsd be, hogy a Weborvos az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tisztelt weborvos! Egy hozzátartozóm ügyében érdeklődnék aki 78 éves férfi és véralvadási gondokkal küszködik. Az úrnak magas a vérnyomása, illetve szívpanaszai vannak Nitromint, Coverexet illetve Digoxint szed erre a betegségére. Emellett alkalmanként Aspirint szed erős lábfájására, ami a gyulladt vénáinak köszönhető. Néhány napja balesetet szenvedett, egy nehéz fadarab esett a lábára, aminek az lett a következménye, hogy a lábából ömlött a vér és nem akart elállni. Utóbbi probléma időlegesen megoldódott az Aktil duo nevű készítménnyel. Azonban újabb betegség lépett fel mégpedig hólyag-gyulladás amire Cifloxint kapott. Ekkor a lába, amely balesetet szenvedett és igen nehezen gyógyul ismét elkezdett éjszakánként jelentősen vérezni. Közben az időlegesen abbahagyott Aspirint is ismét szedni kezdte, mert úgy érezte a lába trombózis-gyanús lett, nem a balesetes, hanem ahol a gyulladt vénák találhatók. Úgy érzem amint elmúlik az egyik baj azt követi egy másik, az állandó vérveszteség pedig teljesen legyengítette az urat és most már étvágya sincs. Étrend kiegészítőként , C vitamint, illetve sörélesztőt szed. Kérdésem az lenne mivel lehetne az Aspirit helyettesíteni mert szerintem az okozza a véralvadás-panaszokat. Illetve mi a doktor úr/nő véleménye a fennálló helyzetről? Előre is köszönöm válaszukat.

Nem nagyon szeretünk olyan kérdésekre válaszolni, amelyek nem a betegtől származnak. Az ismerőse által szedett gyógyszerek között csak egy van, amelyik a véralvadást gátolja, de ez sem szokott jelentősebb vérzéshez vezetni. Általában nem szerencsés, ha a beteg a saját megérzései alapján szedi a gyógyszereket. Az Ön által felsorolt gyógyszereknek nincs olyan mellékhatása, amelyek a vérzékenységet fokoznák. Lehetséges a sérülés helyén fellépő gyulladás, ami járhat vérzéssel. A véralvadás gátló gyógyszerek bizonyos területeken azonos hatást fejtenek ki, egymással helyettesíthetők ugyan, de a hatásuk azonos.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek