volt élettársam mániás depressziós
Közzétéve: 2006. 06. 29. 15:04 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2006. 06. 29. 15:04 -
• 1 perc olvasás
Tudom, itt rövid kérdéseket kellene feltenni. Én viszont olyan helyzetben vagyok, amivel nem tudok mit kezdeni. Kérem, ha ideje és energiája engedi, írjon pár gondolatot az én történetemről. A volt élettársam, barátnőm, kedvesem, és a gyermekem édesanyja mániás depressziós. 2004 nyarán ismerkedtünk meg, és november végén már meg is fogant a gyerekünk. Hirtelen jött baba tehát, de nem számított, mert zerettük egymást, és mind a ketten tulajdonképpen akartuk. Igaz, depressziós volt, soha nem mentünk sehova, még csak sétálni, moziba, vacsorázni sem. Csak otthon kuksoltunk. Ráadásul kényszerbeteg is, ami azt jelentette, hogy naponta ezernyi őrültséget csinált velem. Kérdezgetett ötvenszer ugyanarról, állandóan azzal vádolt, hogy van valakim...
Kedves levéliró,
Köszönöm őszinte levelét. Sajnos azt hiszen a kérdésére nincs válasz. Persze lehet pszichológiai magyarázatokat adni, de azt hiszem ezek sem adnának igazi választ. Valamiért (ez sors kérdés) választották egymást, nyilván nem véletlenül. Van ilyen. Szerintem a megcsaláson tegye túl magát és azt kellene eldönteni, hogy így akarja-e a kapcsolatot, vagy nem folytatja tovább.
Üdvözlettel: dr.Lajtavári László
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek


