DOLGOZNI JÓ!

Az elmúlt hétvége csendes szenzációja volt, hogy a Magyar Orvosok Szakszervezetének közgyűlése új vezetőket választott. Az a nap egybeesett az eddigi legmagasabb COVID fertőzési szám nyilvánosságra hozásával, az előzőnap már bejelentett, és a hétvégi Operatív Törzs ülésétől várható megszorító intézkedések találgatásával.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége fél éve mindent megtett, hogy a rendezvényre irányítsa a figyelmet. A honlapján, az Orvosok Lapjában és számos vezetői nyilatkozatban az egész év folyamán toboroztak új tagokat a szakszervezetbe, és igyekeztek animálni a tagságot az aktív közgyűlési részvételre. Még erőteljesen támogatott elnökjelöltet is állítottak, egy markáns közszereplő orvos személyében.

Felmerülhet a kérdés, mi dolga van egy kamarának egy szakszervezettel? Tulajdonképpen normális országokban viszonylag kevés, inkább munkamegosztás van közöttük, ami persze jó kommunikációt, a problémák pontos azonosítását is megkívánja. Magyar sajátosság, hogy 30 évvel ezelőtt, az orvosok számára a társadalmi - gazdasági rendszerváltásnak egyfajta jelképe, a szabadság szimbóluma lett a Magyar Orvosi Kamara megalapítása. Ezzel szemben a korábbi egységes egészségügyi szakszervezet (amelyben minden terület a nővérektől a műszaki stábon keresztül az al-és főorvosig benne volt), inkább a múlt jelképévé vált. Miközben a szakszervezeti érdekvédelem éppen a kapitalista gazdaság nélkülözhetetlen kelléke, a kisebb magán-, a társasági és az állami munkaadókkal való egyeztetés, egészen a bérharcokig terjedő érdekképviselet eszköze.

12 évig tartó „muszáj Herkulesség” kellett hozzá, - ameddig egyedül próbálták képviselni az orvosok szakmai érdekeit, végezni az etikai feladatok egyre nehezebb tömegét, - hogy a MOK felismerje, hogy ha más nem teszi, neki kell kezdeményezni egy orvos - szakszervezet alapítását. 2002-ben meg is tette, de a MOSZ alapítása már a hazai szakszervezeti mozgalmak „apályának” idejére esett, és valljuk be, egy kis kezdeti lelkesedés után nem tudta betölteni az Európai Unió országaiban megszokott komoly és fajsúlyos érdekvédelmi szerepet. Az elmúlt 3-4 év során, orvosi bérek uniós szinthez közelítése érdekében folytatott tárgyalásokról már nyomasztóan hiányzott egy valódi szakszervezet, ahol nem keveredik a szakmapolitika, az etikai munka és a gazdasági érdekképviselet.

Szeptember 12.-én lezajlott a küldöttközgyűlés, és igazi meglepetésként egy fiatal debreceni orvos, szakmáját tekintve sebész és két alelnök jelöltje megnyerték a választást. A MOK –ot képviselő országos titkár elegánsan gratulált, és a mai világ szokásainak megfelelően egy hosszú Facebook bejegyzésben az együttműködésre és a közös munkára helyezett hangsúllyal kommentálta az eredményt.

Dr. Szabad Zoltán 1974-ben született és 2000-ben kapott diplomát az éppen abban az évben integrált Debreceni Egyetemen (akkor vonták össze a város minden felsőoktatási intézményét a Református Teológia kivételével). Az akkor még önálló Kenézy Gyula Megyei Kórházban kezdte pályáját és szerzett sebész szakvizsgát, az ország egyik legjobb gyakorló sebészi iskolájában. Ezután fordult érdeklődése a fejlett országokban már elterjedt, modern invazív technikákkal (endoszkópok), és atraumatikus (szövetkímélő) módszerekkel végzett egynapos sebészet felé. Ez is egy csendes rendszerváltás a gyógyításban, hogy a betegek csak éppen annyi időt töltsenek a gyógyintézetben, amennyi elkerülhetetlen, és a gyógyulásuk minél gyorsabb, fájdalom és szövődménymentes legyen. Ezt a tevékenységet a kórházzal közben egy szervezeti egységbe integrált rendelőintézet keretei között végezte (ennek a rendelőintézetnek a szervezettsége számomra évek óta modell és etalon), komoly részt vállalva a szakmai munka mellett az új szervezet és működés kifejlesztésében.

2010-ben nagyot változott az élete. Háziorvos feleségével két gyermeket nevelnek, de mint a legtöbb sebész azt vette észre, hogy lényegében alig látja a kislányait, hiszen a magyar orvosi munka a fiataloktól számos ügyeletet, a rendkívül szerény fizetések mellékállások vállalását követeli. Mivel a képzettsége és a gyakorlata lehetővé tette, Angliában egy Cardiff közeli kisváros, Newport egyik kórházában vállalt munkát. RMO –Resident Medical Officer volt az a tevékenység, amelyet két héten át ellátott, nagyon sok készenléttel, ügyelettel, az itthonihoz képest tisztességes fizetésért, hogy a következő két hétben a felcseperedő kislányaival foglalkozzon, feleségét tehermentesítse. Eközben egy orvosi szakfordító csoportba is bekapcsolódott, segítve a hazai kollégákat a legfrissebb szakmai információk megszerzésében. Munkája közben alaposabban megismerte a brit egészségügy működését, az ottani érdekvédelmet, és hazatérve bekapcsolódott a hazai egészségügy vérkeringésébe. Ekkor választották meg az újra szerveződő MOSZ helyi vezetőjévé. Korábbi személyes tapasztalatai, a magyar orvosok nyomasztó gondjai, az Angliában dolgozó orvosok sokkal jobb helyzete arra sarkalta, hogy a tapasztalatai és a vele szorosan együttműködő kollégák tudása alapján egy szakszervezeti érdekvédelmi programot készítsen, és megpályázzák a MOSZ vezetői pozícióit. Kérdeztem, mi motiválja e sokféle tevékenységre? Spontán válasza jóízűen meglepett: mert dolgozni jó!

Mindenki őszinte meglepetésére, a küldöttek többsége mind a javaslatukat mind a személyüket támogatásra méltónak ítélte.

A valódi történetük tulajdonképpen most kezdődik. Meg kell nyerniük a munkába, sokszor a személyes küzdelmekbe belefáradó, az egzisztenciális igényeiket túlmunkával, mellék- és másodállásokkal, azaz önmaguk kizsákmányolásával megszerző orvosok bizalmát, támogatását. Hatalmas, személyes áldozatokat is követelő szervező munka vár rájuk. Meg kell tanulniuk egy modern szakszervezet kialakítását, üzemeltetését, kapcsolatrendszerének felépítését a partnerszervezetekkel, a magánmunkaadókkal és a legnagyobb munkaadóval, az állammal.

Figyeljünk rájuk, segítsük őket és támogassuk dr. Szabad Zoltán MOSZ elnök, dr. Daróczy-Gaál Ágnes és dr. Tóth Judit Mária alelnökök munkáját, a területi szervezetek megerősödését, mert ez a magyar egészségügy, a betegek és az egész ország érdeke.

A COVID járvány felértékelte az egészségügyet. Látjuk a gondjaikat, érzékeljük a hősiességüket. Hogy ez sokkal jobban beépüljön egy modern társadalom szövetébe, ahhoz szükség van a hatásos érdekképviseletre. Fiatal kollégáink ebben a nehéz helyzetben vállaltak szerepet a közösségért. Kívánjuk, hogy legyenek eredményesek, mert velünk és értünk dolgoznak.