GYÓGYÍTÓK ÉS SEGÍTŐIK

Két héttel ezelőtt az egészségügyi rendszerekről írtam, a kicsit bulváros „Pénzt vagy életet” címmel. Az volt a szándékom, hogy a benne dolgozók leírásával, elemzésével, jellemzésével folytatom. Egy nyilvánosságra került Takács Péter előadás „beelőzött”, de számos olvasói reakció igazolta vissza, hogy helyes volt ezt a jegyzetek közé iktatni. Most megkísérlem az eredeti gondolatmenet folytatását.

Semmelweis népe

Mi, magyarok ebben szerencsések vagyunk. A modern egészségügy hajnalán egy német nevű, magyar szívű orvos örökre beírta nevét a világtörténelembe, miközben élete, személyes sorsa inkább küzdelem és tragédiák sorozata, mintsem diadalmenet volt. Ugyan, mi lehet az oka, hogy a magyar egészségügyben dolgozók olyan könnyen azonosulnak vele, és vállalják azt a sorsot, amiben ennyi szenvedés van kódolva?

Talán úgy fejthetem meg a dolog titkát, ha azt a semmihez se hasonlítható életérzést fogalmazom meg, hogy jó más embereken hatásosan segíteni. Ez segít túlélni a nehézségeket, ez tart a pályán akkor is, ha alig lehet belőle megélni, ha a feltételek sem optimálisak és a külvilág tanulatlanul, érzéketlenül avatkozik bele a szakmai folyamatokba. Régóta nevezem őket Semmelweis népének. A közelmúltban megjelent kiváló film a művészet erejével vetíti elénk azt a küzdelmet, aminek számos elemét a mai gyógyítók és segítőik is megélik és igyekeznek túlélni.

Nemcsak örömforrás, meg is kellene élni belőle

Elsőnek mindjárt itt van az emberi lét egyik alapszabálya: a tevékenységünkből meg kell tudni élni. Ha a kapitalizmus érték- és versenyszemléletét veszem alapul, akkor a munkavégzéshez szükséges tanulás, a munka veszélyessége és nehézsége, az előállított termék értéke kellene, hogy megszabja az érte kapott díjazást, legyen az fizetés vagy vállalkozói jövedelem. Hogy ez az elv Magyarországon csak erős korlátokkal érvényesül, annak számos oka és hosszú története van.

Szolgálat vagy szolgáltatás

Még a modern egészségügy is évtizedekig így működött (akkor is, ha „sztárgyógyítók” ebből kis számban kiemelkedtek), hogy kaptak egy átlagos fizetést, valamilyen, a kornak megfelelő feltételrendszert, és igyekeztek ellátni a betegeiket. Ebben hasonlítottak a templomok, kolostorok, iskolák működésére. Az embereket szolgálják. Különféle rendszerekben, de szolgálatot teljesítenek. A szolgálat fogalom nálunk is, más kultúrákban is fennmaradt.

Tervezett költségvetés, később – kissé finomodva – tétel- és rovatelszámolási rendszerek jellemezték a gazdasági alapját. Ahogy a szakma fejlődött, az állami-közösségi rendszerek is igyekeztek a kiemelkedő teljesítményt, a megszerzett komoly tudást és tapasztalatot a fizetésekben elismerni. De ennek korlátai voltak, és ezért már a kapitalizmus viszonylag korai szakaszán megjelent a magánorvoslás, sokkal jobb financiális körülményeket nyújtva a művelőinek.

A szocialistának nevezhető társadalmi gazdasági „kísérlet” kb. 80 éve alatt, amiből kb. 40 évet mi magyarok is ebben a „táborban” kényszerültünk eltölteni, az egészségügy ortodox módon szolgálatelvű tevékenységnek lett besorolva, alacsony bérekkel, erősen korlátozott munkafeltételekkel. A tevékenység erős identitásképző erejét, az orvosszakma kiemelkedő vezetőit dicséri, hogy ezalatt a 40 év alatt is fennmaradtak és fejlődtek orvosi iskolák, működtek nemzetközi kapcsolatok.

A társadalmi-gazdasági rendszerváltást a magyar egészségügy meglepően magas tudásszinttel, erősen korszerűtlen épület állománnyal és technológiai hiányosságokkal érte el. De a legsúlyosabb a bérek és jövedelmek elmaradottsága volt a fejlett és szerencsésebb országokhoz képest. A technológiai elmaradás jelentős részét (igaz, sokszor csak mozaikszerűen) be tudtuk pótolni, de ez épített környezet elmaradottsága, egy 500 milliárdos uniós fejlesztési program ellenére is, csak részben javult meg. Mivel ez a fejlesztési program nem folytatódott, elmaradt az az áttörés, ami modern kórházügyet teremtett volna. A napjainkban induló kórházreform ezt a hiányosságot célozza meg pótolni, de egyelőre nem látszik ennek az a jelentős forrása, amelyre szükség lenne.

Intézményi egészségügy: állandóság és állandó változás

Érdekes ellentmondás. A lakosság biztonságérzete könnyen hozzáférhető, „betegbarát” intézményrendszert igényel, amitől a folyamatosan korszerű és jó minőségű ellátást remélheti. Az orvostudomány és technológia fejlődése állandó változást diktál. Az idősödő lakosság, benne a krónikus betegek egyre több ápolást igényelnek. Az ellátó intézmények fenntartása gazdaságossági követelményekkel is jár, és ez összefügg a szakemberek megtartásával is. Nálunk most a szülészeti szakterület mutat ilyen feszültségeket, válságjeleket. Hogy ez nem csak hungarikum, olvassák el ezt a cikket a legújabb észak-amerikai tapasztalatokról.

Life-long learning

Egész életen át tartó tanulás. Ha ezt hozzáveszem a munka nehézségeihez, a rengeteg túlmunka-szükséglethez, akkor érthetővé válik, hogy egyes társadalmak orvos és szakdolgozó „importra” szorulnak. A „brain drain” az egész fejlett világra jellemző. Amikor Bécsben dolgoztam, akkor az osztrák kollégák számosan telepedtek át Németországba, ahol valamivel magasabbak voltak a jövedelmek. A német kollégák pedig arra panaszkodtak, hogy a legtehetségesebb fiatalok az Egyesült Államokba vándorolnak, mert igazán ott tud egy specialista sokat keresni. Nemcsak Kelet- és Nyugat-Európa, hanem az egész fejlett világ között működött a „kelet-nyugati lejtő”.

Válságok vidéke – nemcsak nálunk

Azt, hogy az egészségügy egy nyugodt, békés, minden szempontból stabil terület, azt nálunk sokan gondolják. Kétségtelen, hogy e kérdésben jelentős különbségek vannak az egyes országok között. A brit egészségügy gondjai nálunk is viszonylag jól ismertek, már csak azért is, mert sok kolléga dolgozik a szigetországban.

Az USA egészségügyének válságjelei kevésbé ismertek, inkább csak a biztosítási rendszerük igazságtalanságai kerülnek szóba. Egy elemző dolgozat a közelmúltban összefoglalta a gondjaikat, bevallom, én is meglepetve olvastam. Ilyen sok pénzből ennyi probléma – ha nem lenne blaszfémia, azt mondanám, hogy irigykedem.

A legtöbb jót a skandináv országok egészségügyi rendszeréről lehet hallani. Tervezem, hogy ősszel, egy tartósan Skandináviában élő kolléga segítségével (sok olvasóm már biztosan kitalálta, kire gondolok…), tervezem bemutatni azt a világot, amelyiket az egészségügy elemzésével foglalkozó szakemberek a legjobbnak gondolnak.

Ha az árverseny természetes, akkor a bérverseny miért nem az nálunk?

A „kis magyar kapitalizmus” fura ellentmondása, hogy az áruk és szolgáltatások szabad áramlása mentén tudomásul veszi, hogy a szomszédos országokkal szinte azonos az árszínvonalunk. Ha valahol kicsit olcsóbb a benzin, azonnal megindul a benzinturizmus. Gyakorlatilag minden árura ez igaz. Ha valahol jobban megfizetik az asztalost, oda megy dolgozni.

Fel nem foghatom, hogy a mindenkori állami gazdasági hatalmat irányító politikusok ezt eddig miért nem értelmezték világosan az egészségügyre. Legyek igazságos: a COVID alatt jelentős orvosi béremelés történt. De ennek se a differenciálása, se a kiegészítő jövedelmek megfelelő szabályozása máig nem történt meg. Persze, nagyon kellett, hiszen a rendszerváltás óta – egy régebbi kamarai vezető közlése szerint – kb. tízezer orvos hagyta el az országunkat. Ebben a számban valószínűleg benne van a hozzánk a környező országokból érkező, majd a honosítás után több-kevesebb idővel tovább vándorló főleg magyar orvosok száma.

Nem vagyunk túl szegény ország ahhoz, hogy az igencsak drágán képzett és nálunk magasan kvalifikált orvosokkal gazdagítsuk a jobbmódú országokat, miközben egyre gyakrabban látunk egyes helyeken orvoshiányt?

Jó egészségügyet szeretnénk?

Ez egyáltalán nem költői kérdés a részemről. Ha igen, akkor azt társadalmi méretben is, egyedileg is meg kell fizetni. Nagyon alacsony a közösségi egészségügy támogatása a nemzeti össztermékből. A működtetés költségei állandóan összeütköznek a technológiai szükségletek és az épített környezet szükségleteivel. Ennek eredője a hatalmas adósságállomány.

Örömmel vegyes aggodalommal olvastuk a Közlönyben, hogy kb. a felének mielőbbi rendezéséről kormánydöntés született, a 1110/2024. Kormányhatározat. Az aggodalom oka, hogy az adósság nyomása továbbra is fennmarad. Ez bénítja a menedzsmenteket, rontja az egészségügy alkalmazkodó képességét, fékezi a teljesítményeket. Ha már odáig eljutott a kormány, hogy foglalkozott az adósság kérdéseivel, tovább is léphetne. Azért is, hogy ne kelljen folyamatosan válságot menedzselnie. Azért is, hogy a valóban szükséges szerkezetátalakítás elvégezhető legyen.

Csak egy friss példa: új hivatal, az OKFŐ Egészségügyi Ellenőrzésfelügyeleti Szolgálat Főosztálya kezdi vizsgálni az egészségügy különféle anomáliáit. Kíváncsi vagyok, milyen arcot fognak vágni és mit fognak nyilatkozni, ha belebotlanak a HBCS-rendszer egyes hibáiba. Például abba, amikor a HBCS nem fejezi a teljes kiadást? Vagy amikor a HBCS olyan „alsó határnapot” ír elő, ami az új technológiákkal már nem indokolt. És akkor megbüntetik azt a kórházat, amelyik a beteg számára optimális időben teszi lehetővé a távozást? És a bornírt szabály miatt „papíron” még állományban tartja, nehogy az elszámoláskor csökkentsék a HBCS bevételét? Miközben nyilvánvaló, hogy a hosszabb ápolási idő növeli a költségeket? És hogy fogják megállni nevetés vagy sírás nélkül?

Public-private mix

Nem tiltani, hanem aktívan szervezni kellene a magánvilágban dolgozó szakemberek például szerződéses alkalmazását ott, ahol az állami intézetben szakemberhiány van.

A beruházások világában ismert az állami és magánberuházások együttműködése. Nagyon komolyan meg kellene vizsgálni, hogy az állami intézetek szakemberhiányát hogyan lehetne szabályosan, szerződéssel a magánszférában dolgozó szakemberekkel kompenzálni. Nemcsak a nagy magáncégek alkalmazott orvosaira gondolok, hanem a saját egzisztencia-vállalkozásban dolgozó orvosokra is. És hogy ez hogyan működik, azt Ausztriában, Németországban igazán könnyen lehetne tanulmányozni.

Hogy mindez működjön: alapjaiban kell megújítani az egészségügyi szakmapolitikát.

Az egészségügyi reform új szervezést, és ehhez illeszkedő fejlesztéspolitikát követel. Most kellene kiegészíteni egy megújított orvospolitikával és egy korszerűsített HR-rendszerrel.

Hogy mielőbb, érezhető javulást hozzon a tervezett egészségügyi reform…