REPÜL A NEHÉZ KŐ…

Ezt a verssort Arany János Toldijából felismeri mindenki, akinek magyar az anyanyelve, és itt járt iskolába. Komor üzenet: valami megy a maga útján, pályáján, és amíg le nem esik, már nem lehet befolyásolni. Azt még nem tudjuk, hogy mi lesz a vége, „s kit hogyan talál meg”, és mit lehet/kell tenni, ha leesett. Lehet rá készülni, kell is, de igazából csak akkor lehet felmérni a kárt, ha már bekövetkezett.

Rekord rekord hátán

Nézem a hazai COVID-adatokat, hallgatom a miniszterelnököt, figyelem a médiumokat és a közösségi médiát, és egyre Arany János sorai jutnak eszembe. Erős az áthallás a járvány mai helyzetével. A kő napokkal, hetekkel ezelőtt kezdett el repülni, most már szinte hangtalanul száll a félelmetes pályán, egyre több embert fenyegetve. Ezt megelőzni már nem tudjuk, amit ma teszünk ellene, az a napokkal-hetekkel később elrepülő kő útjába helyez többé kevésbé hatásos akadályt.

Minden rekord megdőlt: 10 759 új fertőzött, (összesen 167 190 aktív fertőzött) Kórházban fekszik: 10 264 beteg, 1174 beteg van lélegeztető gépen és az elmúlt 24 órában 213 áldozatról tudunk. Ez már masszív járvány, minden elemében napok-hetek óta emelkedő trendekkel.

Ma délután elértük a 1,5 millió beadott oltást, ebből közel félmillió (444.451) fő már megkapta a másodikat. Ez nagyon szép teljesítmény. Ennek fokozására készülünk, és ezzel minden komolyan gondolkodó ember egyetért. A különféle kutatásokból látszik, hogy nő az oltás elfogadási hajlandóság (a KSH monitorja szerint tegnap 51,2%, ami az elmúlt hetekben erős javulást mutat), de azért itt van tennivalója mindenkinek, aki emberekhez tud szólni. Egy érdekes adat: a korábban az oltások felett sokat vitatkozó USA-ban mára a lakosság 24%-át beoltották (325 millióból 75 millió embert, közülük 40 milliót kétszer, amivel magasan Európa előtt járnak)

A járvány elleni védekezés irányítói, végrehajtói, a fertőzötteket szűrő, ellátó szervezetek ugyancsak erős kényszerpályákon mozognak. Pont egy éve az a véleményem, hogy mindenkinek, aki erre képes, segíteni kell őket. Nem szabad megsértődni, ha azonnal nem reagálnak, és nem szabad feladni a támogatásukat.

Sokan kérdezik, van-e haszna az írásainknak. Szerintem van. Érdekes látni, hogy egy egy javaslat, hetekkel később megjelenik az intézkedésekben. Persze „falra hányt borsó” is van bőven, de hát ez egy ilyen műfaj. Most se tudom megállni, hogy egy olyan jelenségre ne hívjam fel a figyelmet, amire eddig, gyakorlati tapasztalatok hiányában nem gondoltam.

Most nagyon kellene kiabálni!

Figyelmeztetni kellene az éppen beoltottakat, hogy amíg az immunitás ki nem alakul (valamilyen mértékben), addig ők ugyanúgy megfertőzhetők, mint a nem oltott emberek! A hamis illúzió miatt ők is tovább fognak fertőzni. És a brit mutáns fertőzőképessége sokszorosa a korábbinak.

Van egy másik segélykiáltásom is. Ez egy megfigyelésre és óvatos tájékozódásra alapozott. Mivel én mindkét oltást megkaptam, természetes volt, hogy néhány hozzátartozómat oltópontra kísértem. Több ezekről szóló video beszámolót megnéztem. Több oltást végző kollégával beszéltem. Erősen javasolom, hogy az ÁNTSZ járványügyhöz és kórházhigiéniához értő szakemberei azonnali kezdéssel és hézagmentesen vizsgálják át az összes oltóhelyet. Abból a szempontból is, hogy az oltások gyakorisága a következő napokban sokszorosára fog nőni. Attól tartok, hogy számos oltóhelyen, (főleg kórházakban és háziorvosi rendelőkben) a biztonságos távolság megtartása az épület, a környezet adottságai miatt nem lehetséges. Az oltás utáni várakozás olyan szűkös terekben történik, amelyek miatt éttermek, üzletek tömegét zárták be ideiglenesen. A minap hallom Müller Cecília országos tisztifőorvos asszonytól, hogy 10-15 perc tartózkodás egy zsúfolt helyen egy brit mutánst terjesztő szuperfertőző beteggel még a maszk viselése mellett is fertőzést okozhat. Már van a látókörömben olyan (ismert) ember, aki minden valószínűség szerint igy fertőződött meg. Ez a kérdés szerintem szigorúan szakmai. Az egészségügyi hatóságok dolga, hogy a saját szabályaik betartását mindenütt, akár az egészségügyi intézményekben is ellenőrizzék. Az oltást jelentős személyes erőfeszítéssel végző egészségügyi dolgozók, és a még beoltásra váró hatalmas tömegek érdekében.

Kérdések, amire a következő időszak fog válaszolni:

Azt majd az „utókor” fogja megítélni, megtettünk-e mindent a harmadik hullám megakadályozására. Eleget tettünk-e azért, hogy a járvány fertőzési, megbetegedési és halálozási görbéje laposabb legyen, megmentve ezzel életeket és egészségben még eltölthető életeket, vagy szakszerűbben életéveket. Megtettünk-e mindent, hogy az egészségügyi rendszerünk megbirkózzon a tempósan emelkedő betegszámmal?

Sorjáznak a kérdések, de a válaszok egyelőre a jövendő méhében alakulnak. A „kormány kormányoz, az ellenzék ellenez” a lakosság pedig hite szerint megoszlik a két markáns vélemény között. A médiumok tükrözik, ütköztetik ezeket, a hírekre figyelő polgárok pedig dönthetnek, kinek, minek hisznek. Ne bántódjon meg senki, az egészségügy bonyolultsága, a területet talán minden más szakmánál jobban jellemző információs aszimmetria, és az a tény, hogy a kórokozó, a járvány természete még a kutatók és tudósok körében is csak lassan alakul megbízható ismeretté, különösen fontossá teszi a hit fogalom alkalmazását.

A természettudományokkal szembeni helyes attitűdöt remekül jellemezi egykori osztályfőnököm (derék, vallásos, cisztercita öregdiák Egerből) gyakran ismételt szigorú mondása, amikor a bizonytalankodó nebuló szájából hallotta „azt hiszem”. Tanuljátok meg, hogy hinni csak a katólikus (így mondta, hosszú ó-val) anyaszentegyházban, és egyéb anyaszentegyházakban lehet. Itt: tudni kell! Hát, a COVID-vírusról, az általa okozott fertőzésekről, betegségekről, a mutációiról, a késői hatásairól és a parádés gyorsasággal ellene kifejlesztett vakcinákról még egy darabig a tudós emberek mondatai is kezdődhetnek így: azt hiszem…

Holnap már itt a tavasz.

Egyelőre még csak a naptár mutatja, a természet még rideg-hideg. A nap néha előbújik, de alig melegít, a feltámadó szél bebújik a kabát alá és a fázós borzongás átjárja a fiatalt, az időseket. Jaj, csak bírjuk ki az oltásig. Jó lenne már egy kevés meleg, napsütés, kicsit jobb idő, hogy a sok hónapos bezártság után legalább a természetbe, a parkokba kijussunk.

Közeleg Húsvét. Tavaly teljes bezárkózással telt. Most se várjunk sokkal többet. Franciaország, Olaszország kis lazítás után újra bezárkózott. A Pápa miséjét, az Urbi et Orbi áldást a hívők csak az elektronikus médiumokon követhetik.

Reménykedjünk, ez is elmúlik. És legyen vége már!

Éjfél elmúlt. Már csak ritkán szűrődik fel Szentendrén, a 11-es útról a mentőautó szirénájának még így, halkan is szívszorító hangja. Ugyan kivel rohannak, kinek az életét mentik? Szülésre készülő asszonnyal, vérző sérülttel, vagy levegő után szomjazó, lázas COVID-fertőzöttel igyekeznek a kórház felé?

Arany Jánossal kezdtem, Radnóti Miklóssal zárom ezt a borongós szombati jegyzetet. A nagyon gyakran idézett, a haza szeretetéről szóló „Nem tudhatom” című vers egyik fohászát, védelmet, segítséget kérő sorát érzem ide illőnek:

NAGY SZÁRNYADAT BORÍTSD RÁNK VIRRASZTÓ ÉJI FELLEG