Százezerért már szabad a választás

Meglehetősen nehezen védhető a biztosításfelügyelet létrehozása, derült ki az új szervezet létrehozásáról szóló törvénytervezet mai vitáján. Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tagjai többek között arra vártak választ a törvényalkotóktól, hogy mennyibe kerül a felügyelet felállítása – a kiadás állítólag száz milliós nagyságrendű lesz -, s ez miként illeszthető az olcsóbb állam retorikájához. Azt is firtatták, vajon milyen lesz az új szervezet struktúrája – mint kiderült, erről majd külön rendelet intézkedik -, miért a miniszter felügyeli, tagjait miért nem a Parlament választja, s miért nem az Országgyűlésnek tartozik beszámolni tevékenységéről, mint például a Pénzügyi Szervezeteket Állami Felügyelete (PSZÁF).

A szaktárca jogalkotóinak arra sem sikerült kielégítő választ adniuk, hogy a már meglévő, számos, az egészségügyet felügyelő, ellenőrző vagy segítő szerv – így az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet vagy például a Betegjogi Közalapítvány – miként csiszolható össze a létrehozandó új testülettel, különös tekintettel az alig egy éve, 2005. szeptember 1-től kinevezett Egészségbiztosítást Ellenőrző Testülettel. Ugyanakkor azt is megjegyezték – Vojnik Mária (MSZP) -, hogy ma még alig felügyelik azokat a magánszolgáltatókat, akik adott esetben támogatott ellátásokat is nyújtanak, s a biztosításfelügyelet hatásköre rájuk is kiterjedne. Azt azonban a képviselőnő elismerte, hogy a felügyeletről komoly viták zajlottak a szocialista frakcióban is.

E témát csupán néhány percre szakította félbe az adatvédelmi biztos. Péterfalvi Attila kifogásolta, hogy parlamenti szakban kapja meg az előterjesztéseket, így akarva-akaratlanul belekeveredik a pártok – frakciók – közötti politikai jellegű vitákba. Azt is közölte, hogy a minisztériumnak van még hova fejlődnie, ami a jogalkotás színvonalát illeti – példaként citálva a „fiatalkorú személy: a 14 életévét be nem töltött természetes személy" illetve az új közforgalmú gyógyszertárak alapítása kapcsán megfogalmazott „legalább napi 24 órában" kitételeket. Idézte az Alkotmánybíróság egyik határozatát, miszerint az eljárási szabályok megsértése akár érvénytelenítheti is a döntést – majd távozott.

Az Alkotmánybíróság egyébként láthatatlan főszereplővé nőtte ki magát, hiszen az ellenzéki képviselők – az adatvédelmi biztoshoz hasonlóan - folyamatosan hivatkoztak a jogalkotási törvény előírásainak megszegésére, ám a kormányzati képviselők egy másik alkotmánybírósági határozatra hivatkozva „hárították" e vádakat. Az adok-kapok közben, a kormánypártiak szavazataival általános vitára alkalmasnak találták a biztosításfelügyeletről szóló törvénytervezetet.

A napi gyakorlat szintjén folytatódott a vita, amikor az a több törvényt módosító, úgynevezett salátatörvény-tervezet került terítékre, amely a vizitdíjról, az ellátási csomagokról illetve a várólistákról is rendelkezik.

A vizitdíj nem szünteti meg a hálapénzt, ismerte el Kovácsy Zsombor. Az egészségügyi minisztérium szakállamtitkára szerint a díjfizetés célja az az orvosi ellátás igénybevételének a valódi szükségletekhez igazítása. Az összeg éppen ezért csekély mértékű, ám kevesen kaphatnak kivételt fizetése alól.

Kell-e vizitdíjat fizetni, ha csupán a vizsgálat során derült ki, életveszélyt kell elhárítani – ez utóbbi esetben ugyanis a tervezet szerint nem szabad pénzt kérni. Ki fizeti ki a szociális otthon lakóinak vizit- illetve kórházi napidíját? Megszűnik a szabad orvosválasztás? Miért pont hat éves korig tart az ingyenesség? Mi lesz a szülővárosuktól távol tanuló középiskolásokkal és egyetemistákkal? Ott fizetnek, ahol tanulnak, vagy otthon, ha megbetegszenek? Hányszor kell fizetnie a doktora által további vizsgálatokra, szakorvosokhoz irányított betegeknek? Igaz, hogy az Orvosszakértői Intézet (OOSZI) kikerül az OEP hatásköréből – mint ezt a tervezet sugallja? S végül: mit, pontosabban mennyit jelent a tervezetben szereplő részleges térítési díjfizetési kötelezettség?

Ami ez utóbbit illeti: amennyiben a beteg intézményen belül nem a „ráeső" doktorral, hanem annak szimpatikusabb kollegájával kívánja gyógyíttatni, esetleg megműtetni magát, netán nem abba az intézménybe megy, amely választását a törvény lehetővé teszi számára, mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Ebben az esetben ugyanis az egészségbiztosító által, az elvégzett gyógyító munkáért fizetendő térítési díj 30 százalékát kérhetik el tőle. Ennek felső határa – mint kiderült – az átlagpolgár számára a csillagos ég: 100 ezer forint lehet. Az egészségügyi kapacitások, a diagnosztikus és kezelési lehetőségek országon belüli egyenlőtlenségeit épp a koalíciós pártok emlegetik – idézte fel ezzel kapcsolatban Horváth Zsolt (Fidesz). Miért kellene annak a betegnek fizetnie, aki epeköveit nem a hagyományos – hosszú távon egyébként drágább – műtéti eljárással, hanem a modern orvostechnika igénybevételével, laparoszkópos módszerrel kívánja eltávolítatni. Igaz meglehet, ehhez magának kell, egy távolabbi kórházat kiválasztania.

Az OOSZI leválasztását az OEP-ről egyelőre még csak fontolgatja a szaktárca, döntés nincs. A szociális otthon lakóinak vizit- és kórházi napidíja azt illetve azokat terheli, akik gyógyszerköltségeiket is fizetik. Amennyiben egy beteget több helyre is elutal házi, vagy szakorvosa, akkor jár jól, ha egy napon belül lezavarja a labort, a röntgent is minden egyebet. Ebben az esetben ugyanis – bár ez elég homályosan fogalmazódott meg – csak egyszer fizet vizitdíjat. Ám ha másnap megy vissza, akkor újból a zsebébe kell nyúlnia. Abban az esetben pedig, ha a vizsgálat során kiderül, életveszélyt kell elhárítani ugyan úgy nem kell vizit- illetve napidíjat fizetni, mint a sürgősségi ellátás esetében. Ám, hogy mi tartozik ez utóbbi kategóriába, azt még csak most fogalmazza a tárca. A szabad orvosválasztás nem szűnik meg - fogalmazott Kovácsy Zsombor - csupán "korlátozódik".

A jelenlegi kamarai jogosítványokhoz képest még szépségflastromnak is kevés a szaktárca ajánlata. Legalábbis ez derült ki a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK), s a szakdolgozói köztestület (MEKSZ) vezetőinek véleményéből, amit a kamara törvény tervezett átírása kapcsán fejtettek ki. Az egészségügyi minisztérium államtitkára, Horváth Ágnes úgy vélte, nem megszűnnek, csupán módosulnak a jogosítványok, megmarad a köztestületi jelleg, s lényegében a tagság önkéntessé válása a legjelentősebb változás. Éger István (MOK) szerint mindez gyakorlatilag a kamara „leépítését" jelenti, s ebben nem csak a társkamarák vezetői, hanem a volt egészségügyi miniszter, a tanácskozás e pontjához hozzászóló Gógl Árpád is egyetértet, akárcsak a bizottság ellenzéki tagjai. A kormányt képviselő minisztériumiak egy ponton mutatkoztak kompromisszum-késznek: mivel jogfolytonosnak ismerik el a kamarákat, ezért a menetrend vélhetően nem az lesz, hogy mindenki kilép a jelenlegi kamarákból, s akik akarnak újból vállalják a tagságot, hanem aki akar, búcsút mond a testületnek, a többiek tagsága pedig változatlanul tovább „él".

Ami pedig a patikaliberalizációs törvénytervezetként elhíresült gyógyszer-gazdaságossági szabályokat illeti, a bizottság megtárgyalta az előterjesztéshez beérkezett közel kettőszáz módosító indítványt, amit a továbbiakban a részletes parlamenti vita követ.