Az uniós projekt keretösszege több mint 13 milliárd forint, ebből a veszprémi nővérszálló felújítása 1,7 milliárd forintba került.
A béremelés mellett fontos szerepe van az egészségügyi dolgozók életpályamodelljének is, amelyben a lakhatás támogatása kiemelt helyen szerepel - mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn Veszprémben.
Takács Péter a Veszprém vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház Stromfeld Aurél utcai nővérszállójának felújítás utáni épületbejárásán közölte: a szakdolgozók életkörülményeinek támogatását célzó uniós projekt keretösszege több mint 13 milliárd forint, ebből a veszprémi beruházás 1,7 milliárd forintba került.
Hangsúlyozta: a kormány célja, hogy az egészségügyi dolgozók megbecsülve érezzék magukat, az orvosok bérét átlagosan 2,2 millió forintra, a szakdolgozókét 800 ezer forintra emelték, és megszüntették a hálapénzt.
Az anyagi megbecsülésen túl fontos azonban a lakhatás támogatása is, ezért indították el a nővérszállóprogramot - tette hozzá.
Veszprémben egy éve vették birtokba a megújult nővérszállót, a beköltözés folyamatos. Az épület 140 szobája 260 ember elszállásolására alkalmas.
Czinkotay Frigyes, a Csolnoky Ferenc Kórház orvos igazgatója arról beszélt: Veszprém jövőképében szerepel, hogy 2030-ig Európa húsz legélhetőbb városainak egyike legyen, ehhez pedig magas színvonalú közszolgáltatások szükségesek.
Véleménye szerint ehhez hozzájárulhat a megújult tízemeletes nővérszálló.
A nővérszálló külső megújulása 2018-ban, míg a belső 2023 decemberében fejeződött be. Az egészségügyi dolgozók a piaci ár töredékéért bérelhetnek itt lakást.