A negatív gyerekkori élmények felnőttkori hatásai

Az Európai Prevenciós és Terápiás Medicina Alapítvány „A gyermekkor és a felnőttkori életminőség összefüggései – A negatív gyermekkori élmények hatásai a családra és az egészségre, és a védőfaktorként szereplő pozitív gyermekkori élmények megerősítése” címmel rendez konferenciát. 

Az esemény a szakemberek és döntéshozók figyelmét kívánja felhívni az egészségkárosító magatartásformák kialakulásának hátterében álló negatív gyermekkori élmények jelentőségére, azok felismerésére, gyakorlati kezelésére, valamint a pozitív gyermekkori élmények növelésének védő hatásaira. 

A negatív gyermekkori élmények (Adverse Childhood Experiencies, vagyis ACE) egészségkárosító hatásairól, valamint az alkohol- és drogfogyasztással kapcsolatos összefüggésekről szóló első átfogó tanulmány 1998-ban jelent meg Amerikában. Az eredmények egyértelműen megmutatták, hogy azok a személyek, akik halmozottan tapasztaltak meg negatív gyermekkori élményeket, későbbi életük során több egészségügyi kockázattal bírnak, körükben többszörösére nőtt az alkoholizmus és a droghasználat kockázata, azokhoz képest, akik egy ilyen élményt sem éltek át.  Azóta számos további vizsgálat kimutatta a negatív gyermekkori élmények negatív hatását bizonyos pszichológiai tényezőkre, mint például a boldogság, a szorongás, a depresszió vagy az öngyilkosság kísérletek. 

Azonban a negatív gyermekkori élmények előfordulását, s összefüggéseit a fent említett tényezőkkel, hazai mintán eddig még nem vizsgálták, így az Alapítvány és a kutatócsoport egyik célja, hogy feltérképezzék a negatív gyermekkori élmények hazai mintázatait, valamint feltárják az egész életen átívelő negatív hatásait. 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kétezres években hozta nyilvánosságra a 13 kategóriában összesen 31 kérdést tartalmazó kérdőívét (ACE International Questionnaire, ACE-IQ) e témában, ami már elkülöníti az enyhe és súlyos negatív gyermekkori élményeket is, az esemény gyakoriságának függvényében. A magyar vizsgálat során is e kérdőívet használták a szakemberek. 

A most bemutatott hazai vizsgálatból kiderül, hogy szinte minden, felnőttkorban megfigyelhető negatív szomatikus- vagy pszichés következménynél megállapítható, hogy a „súlyos” ACE-k számának emelkedésével növekszik a felnőttkori életre gyakorolt negatív hatások aránya. 

Az adatok szerint például 0 ACE pont mellett a Beck féle depresszió skálán elért érték 4,1, míg 6 vagy annál több „súlyos” ACE mellett ez 9-nek bizonyult. A nem öngyilkossági szándékú önsértés (NSSI) előfordulása 4-ről 35,5 százalékra, a már elkövetetett öngyilkossági kísérletek aránya pedig 1,1-százalékról 42,1 százalékra emelkedett 6 vagy annál több „súlyos” ACE esetén. 

A szerhasználatot illetően a legalább egy éven keresztül tartó nagymértékű alkoholfogyasztás 5,5 százalékról 33,1 százalékra, a több mint egy éven keresztül történő intravénás kábítószerhasználat 12,1 százalékról 50,4 százalékra, míg a láncdohányzás 27,5 százalékról 72,7 százalékra emelkedett a 6 vagy annál több „súlyos” ACE-el rendelkezők között, ahhoz a csoporthoz képest, ahol egy ilyen élményt sem éltek át gyermekkorban. 

Adja magát a kérdés, hogyha ilyen súlyos következményekkel járnak a negatív gyermekkori élmények mit lehet tenni a bekövetkező súlyos következmények ellen? 

Az, hogy gyermekkori tapasztalataink döntő jelentőségű hatással bírnak testi és lelki egészségünk és ellenállóképességünk kialakulására, valamint személyiségünk fejlődésére mára bizonyosságot nyert, azonban élethosszig tartó káros következményeket potenciálisan semlegesítő hatásokkal foglalkozó kutatások csak az elmúlt évtizedben kaptak jelentős lendületet. 

Ezek kulcsfogalma a reziliencia, ami rugalmasságot, vagy lelki ellenállóképességet jelent, ami lehetővé teszi, hogy egy gyermek fejlődése pozitív irányba haladhasson még akkor is, ha egyébként a környezet, amelyben nevelkedik nem szolgálná az optimális fejlődését. Ilyen értelemben a reziliencia adottságok, képességek és kapcsolatok dinamikus rendszerét jelöli, melyek egy adott időpillanatban lehetővé teszik egy személy számára, hogy megfelelően alkalmazkodjon az őt érő kihívásokhoz. 

E jellemzőket két csoportra: promotív (a személy jobb általános ellenállóképességéhez járul hozzá) és protektív (egy adott rizikótényező vagy konkrét fenyegetettség hatását képes csökkenteni) tényezőkre oszthatjuk. 

Egy 34 ezer, 12 és 17 év közötti amerikai serdülő reprezentatív mintáján végzett 2015-ös vizsgálat igazolta, hogy a pozitív gyermekkori élmények jelentősen csökkentették az ACE-ek a gyermekek jóllétére gyakorolt hatásait. A legjelentősebb pozitív hatása a támogató és biztonságos lakókörnyezetnek, a biztosságos iskolai környezetnek, valamint a vallásosságnak voltak. 

Narayan és munkatársai 2018-as tanulmányukban mutatták be a jótékony gyermekkori élmények (Benevolent Childhood Experience, BCE) vizsgálatára kidolgozott BCE skálát, amely az alábbi tételeket tartalmazza:

1.     Volt-e legalább egy olyan gondviselője (olyan személy, aki törődött Önnel vagy gondját viselte), aki mellett biztonságban érezte magát?

2.     Volt-e legalább egy jó barátja?

3.     Hitt-e Ön valami olyasmiben, ami vigaszt nyújtott az Ön számára?

4.     Szeretett iskolába járni?

5.     Volt-e legalább egy olyan tanára, aki törődött Önnel?

6.     Jó kapcsolatot ápolt a szomszédaival?

7.     Volt-e jelen olyan felnőtt (aki nem az ön szülője vagy gondviselője és nem az elő kérdés kapcsán megadott személy) az Ön életében, aki támogatta Önt vagy tanácsokkal látta el Önt?

8.     Volt lehetősége arra, hogy jól érezze magát és szórakozzon?

9.     Szerette önmagát, vagy meg volt elégedve önmagával?

10.  Az otthoni napirendje kiszámítható volt (pl. rendszeres időközönkénti étkezések vagy rendszeres esti lefekvési idő)? 

Guo és munkatársai idei (2022) tanulmányukban az Ausztrál Gyermekek Utánkövetéses Vizsgálata projekt nagymintás (3111 fő) adatain tesztelték a pozitív gyermekkori élményekkel kapcsolatos modelljüket, és igazolni tudták, hogy a gyermek 0-11 éves kora között megtapasztalt pozitív gyermekkori élmények szignifikánsan kevesebb iskolai nehézséggel és mentális problémával jártak együtt a gyermekek 14-15 éves korára. 

Az utóbbi évek kutatási eredményeiből azt láthatjuk, hogy a negatív gyermekkori élmények hazánkban is jelentős mértékű előfordulást mutatnak, valamint összefüggésbe hozhatók – sok egyéb mellett – olyan tényezőkkel, mint a depresszió, a reménytelenség, az élettel való elégedettség, az alkohol- és drogfogyasztás, valamint az öngyilkosság. 

Ráadásul számos adat van arra is, hogy a traumák a családi rendszer szövedékében nem állnak meg az egyénnél, átadódnak nyílt és rejtett, verbális és nonverbális kommunikáció során, így öröklődve generációról generációra. 

A program megvalósítását a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt és a Miniszterelnökség NEAO-KP-1-2022 számú programjából származó támogatás teszi lehetővé.