A pókok társas viselkedésének ökológiai hátterét vizsgálták

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont(ÖK) kutatói eltérő társas viselkedésű pókkolóniákat vizsgáltak az Andokban, hogy megértsék, mi alakítja a különböző viselkedésű fajok elterjedését. Eredményeik szerint egy adott élőhely ökológiai sajátosságai jelentős hatással lehetnek az ott élő fajok társas viselkedésére. 

Vásárhelyi Zsóka és Scheuring István, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Evolúciótudományi Intézetének munkatársai, valamint Leticia Avilés, az University of British Columbia kutatója a kiterjedt társas viselkedést mutató úgynevezett szociális pókok, illetve a kevésbé együttműködő, de hosszú anyai gondoskodást mutató úgynevezett szubszociális pókok elterjedési mintázatát vizsgálták az Andok keleti lejtőinek számítógépes modellezésével - olvasható az ELKH szerdai közleményében.   

Megállapították, hogy egy adott élőhely ökológiai sajátosságai alapvetően meghatározzák, hogy szociális vagy szubszociális fajok élnek-e ott. Az eredményeket bemutató tanulmány az American Naturalist című folyóiratban jelent meg.

"A pókokat jellemzően magányos és agresszív állatokként ismerjük, mégis létezik egy maroknyi pókfaj a trópusokon, ahol az egymással közeli rokon egyedek egy közös hálóban élnek. A sűrű szövésű, háromdimenziós hálót csoportosan építik, a zsákmányt közösen ejtik és fogyasztják el, és az utódokat is együtt gondozzák. Ezeket a fajokat összefoglaló néven szociális pókoknak nevezik. Vizsgálatuk hozzájárulhat többek között a társas viselkedés evolúciós és ökológiai hátterének mélyebb megértéséhez" - írják az összegzésben.

Terepi szakemberek megfigyelték, hogy a tengerszint feletti magasság és az egyenlítőtől való távolság növekedésével a szociális pókfajokat kevésbé együttműködő, úgynevezett szubszociális fajok váltják fel, amelyekre bár hosszú anyai gondoskodás jellemző, kiterjedt társas viselkedést nem mutatnak. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy mi alakítja ki ezt az elterjedési mintázatot.

A szakirodalomban ezt a jelenséget két eltérő hipotézis magyarázza. A prédaméret-hipotézis szerint csak ott éri meg közös hálót fenntartani, azaz szociális életmódot folytatni, ahol elegendő mennyiségű nagy testű prédaállat fordul elő. A kolónia méretének növekedésével ugyan csökken a háló felület-térfogat aránya, azonban ezt a hatást ellensúlyozza, hogy a népesebb kolóniák nagyobb prédát is zsákmányul tudnak ejteni.

Ezzel szemben a zavarás-hipotézis szerint ott, ahol jelentős zavaró tényezők - például szél, eső, ragadozók - vannak jelen, a magányos egyedek nem tudnak stabilan szaporodni. Ennek oka, hogy az e fajokra jellemző sűrű háromdimenziós hálót nagyon költséges fenntartani, és ha az anya például a háló rendben tartása miatt nem tudja elég ideig gondozni utódait, akkor azok még az ivarérettség előtt elpusztulnak. Mindez arra utal, hogy a szociális fajok elterjedését a préda mérete, a szubszociális fajokét pedig a zavarás mértéke befolyásolja.

A kutatók legújabb vizsgálatukban az Andok keleti lejtőit számítógépen modellezték, beépítve a változó gradienseket (a prédaállatok maximális méretének változását és a zavarás mértékét). Erre a modellezett élőhelyre több különböző méretű, virtuális szociális és szubszociális pókkolóniát "telepítettek", és megfigyelték, hogy melyik faj milyen környezetben maradt életben, illetve hol bizonyult sikeresebbnek.

A modell jól szemlélteti, hogy a prédaméret és a zavarás együttesen valóban képes kialakítani a természetben előforduló elterjedési mintázatokat. A kutatók kimutatták, hogy a zavarás nemcsak a kis kolóniák elpusztításáért felel, hanem potenciálisan stabilizáló hatása is lehet, méghozzá a legnagyobb kolóniákban. Az eredmények arra utalnak, hogy egy adott élőhely ökológiai sajátosságai jelentős hatással lehetnek az ott élő fajok társas viselkedésére - állapították meg a kutatók.