A Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinika első női professzora

A Semmelweis Egyetem 13 munkatársa vehetett át a közelmúltban egyetemi tanári kinevezést, köztük dr. Vágó Hajnalka, aki ezzel az első női professzor lett a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika több mint 110 éves történetében. Ha az embert szenvedély hajtja hivatásában, az természetesen hozza meg azt a kreativitást, amelynek segítségével a hétköznapok nehézségeit le tudja győzni – vallja a Sportorvostan és Kardiológiai Tanszék egyetemi tanára az egyetemi portálnak adott interjúban.

Az egyetemi tanári szint elérése egy határozott cél volt Ön számára, vagy inkább egy természetes folyamat eredményeként jutott el eddig a munkája során?

Esetemben inkább utóbbiról van szó. Nagyon szeretem a hivatásomat, és ezen belül azt a szakterületet, ami mellett elköteleződtem. Ez a lelkesedés, kíváncsiság, a klinikai munkából fakadó kérdések azok, amik előrevittek a kutatásban is. Az utóbbi pár évben természetesen már aktívabban foglalkoztatott az egyetemi tanárság gondolata.

Volt-e olyan publikáció, ami feltette az i-re pontot, vagyis ami különös súllyal esett latba a professzori címhez szükséges kutatási eredmény elérésében?

A legfontosabb kutatásaim a sportkardiológiával és a szív-MR területével kapcsolatosak. Fontos számomra, hogy minden kutatásom olyan klinikai kérdésből, problémából fakad, amivel a mindennapi gyógyító munka során találkozom. Ha egy cikket kellene kiemelnem, akkor a nemzetközi szinten legrangosabb sportorvostan folyóiratnak számító British Journal of Sports Medicine-ben megjelent publikációt említeném, ami COVID-19 fertőzést követően vizsgálta sportolók esetében a szívizomgyulladás előfordulásának gyakoriságát.

Ön az első női egyetemi tanár a városmajori klinika több mint 110 éves történetében. Milyen visszajelzéseket kapott és milyen érzés ez az úttörő szerep?

Óriási megtiszteltetés számomra a kinevezés, ugyanakkor nem egyéni sikernek tartom, hiszen a tudományos eredményeket kollégáimmal, tanítványaimmal közösen értük el. Emellett nagyon jó látni, hogy ez erőt ad a fiataloknak. Kolléganőimtől sok olyan visszajelzést kaptam, melyből egyértelművé vált számomra, hogy másoknak erős motivációt jelent a példa, hogy családanyaként is elérhető ez az eredmény. A sok tehetséges kolléganő közül biztosan lesz következő egyetemi tanár a következő időszakban.

Milyen tanácsokat tud adni, hogy lehet megoldani család – az Ön esetében négy gyermek – mellett azt, hogy egy ilyen eredmény eléréséhez szükséges időt és energiát tudjon fordítani a hivatásra?

Számomra alapvetés, hogy szakmai tevékenységemre hivatásként tekintek, amivel nap mint nap örömmel foglalkozom, és nem kötelezően teljesítendő munkavégzésként. Ha az embert szenvedély hajtja hivatásában, az természetesen hozza meg azt a kreativitást, amelynek segítségével a hétköznapok nehézségeit le tudja győzni. De nem mondom, hogy nekem ez minden esetben teljes mértékben sikerül. Nagyon sokat számít egy segítő család, és el kell fogadni, hogy nem mindig lehet tökéletesen összehangolni a különböző feladatokat. Kiemelném még a szakmai mentor fontosságát, azt, hogy tőle mit tanulunk hozzáállásban, érdeklődésben, motivációban. Én egyetemistaként kezdtem tudományos diákköri tevékenységet dr. Merkely Béla témavezetésével, azóta is az általa vezetett klinikán dolgozom. Az ő iskolateremtő személyiségének hatására számomra is előtérbe került már korán a tehetséggondozás. Jelenleg is sok fiatal tanítványommal dolgozom együtt, a közös munka során egymástól is sokat tanulunk, és ez viszi a csapatot előre. Lelkesedésemnek, eredményeimnek egyik legmeghatározóbb alappillére az újonnan megismert személyek, feladatok, lehetőségek iránti nyitottság és pozitív hozzáállás.

(Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem)