Az egységes 112-es hívószámot az amerikai 911-es segélyhívó mintájára működtetnék. Ott a telefonok mögött ülők minden káreseményt előre elkészített kérdéssorok alapján derítenek fel, és az adatokat rögtön a számítógépbe táplálják. A program feladata, hogy a megfelelő segítséget irányítsa a helyszínre. Ezzel a rendszerrel a jövőben remélhetőleg nem fordulhat elő olyan eset, amikor egy balesetnél, ahol beszorult sérültek is voltak, a rendőr a vonal túlsó végén az autó típusát és a rendszámot kérdezgette, ahelyett, hogy indította volna a segítséget – írja a lap.