Az E. Alapból finanszírozott szervezeteknél is alkalmazható a központosított közbeszerzés.
Megjelent az új közbeszerzési törvény a Magyar Közlöny 86. számában a 25268. oldalon.
Lassan egy éve lesz, hogy Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter bejelentette, hogy új közbeszerzési törvény készül, amellyel növelni szeretnék az állam szerepét a közbeszerzéseknél és a pályáztatásoknál.
Az új jogszabályban a Közbeszerzések Tanácsának neve Közbeszerzési Hatóságra változik, és az Országgyűlés alá rendelik.
A törvény értelmében a kormány az általa felügyelt területeken központosított közbeszerzést rendelhet el, és az Egészségbiztosítás Alapból finanszírozott szervezeteknél is alkalmazható a központosított közbeszerzés – számolt be az MTI a törvény parlamenti elfogadása után.
Kizárják az ajánlattétel lehetőségéből azt a szervezetet, amely 2010. szeptember 15. után kötött szerződés alapján az alvállalkozójának a szerződött díj több mint 10 százalékával tartozik, vagy a fizetési késedelme meghaladja a 15 napot. Ugyancsak kizárják azokat, akik korábbi közbeszerzéseken hamis adatot szolgáltattak. Az ajánlatok értékelési szempontjai nem változtak, tehát vagy a legolcsóbb, vagy az összességében legelőnyösebb ajánlat lehet a nyertes.