Évente kétezer nő emlőrákban és ezerkétszáz férfi prosztatarákban veszíti életét.
Nyolcezer nő betegszik meg évente emlőrákban, közülük kétezren nem tudják leküzdeni a kórt. A korai felfedezésnek köszönhetően a hölgyek háromnegyede felépül a betegségből, az emlőrák ugyanis a kezdeti stádiumban gyógyítható. Ennek érdekében a WHO, valamint a Nemzetközi Rákellenes Unió azt ajánlja, hogy a 45-65 év közötti asszonyok kétévenként menjenek el mammográfiás szűrésre. A fiatalabb hölgyek esetében a tapintható csomók ultrahanggal és MRI-vel jobban vizsgálhatók. Ha a családban már volt emlőrák, fokozottan kell figyelni az önvizsgálatra.
- Sajnos Magyarországon a behívottaknak csupán mintegy negyven százaléka megy el szűrővizsgálatokra – mondja Horváth Zsolt egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Onkológiai Intézetének igazgatója. Szerinte már a középiskolában meg kellene tanítani ez emlő vizsgálatának alapelveit és gyakorlatát nemcsak a lányoknak, a fiúknak is.
A férfiaknál a második leggyakoribb daganatos betegség a prosztatarák. Mintegy négyezer új daganatot fedeznek fel évente, és ezerkétszáz beteg hal meg. Az onkológus kiemeli: a prosztatarák gyakorisága az életkorral emelkedik, az előrejelzések szerint ez válik majd a leggyakoribb időskori daganattá. Éppen emiatt 50 év felett javasolt a rendszeres szűrővizsgálat. A prosztatarák sokáig tünetmentes lehet, a panaszok a nehezen induló, fájdalmas vizeletürítés, éjszakai gyakori vizelési inger, gyenge vizeletsugár formájában jelentkezhetnek. Ennél a betegségnél is igaz, hogy a korai felfedezés és az időben megkezdett kezelés életet menthet.
A nemzeti rákellenes naphoz kapcsolódóan általános iskolásoknak szervez vetélkedőt a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete. A februári rákellenes világnap óta zajló internetes verseny záróeseményén 18 csapat tart prezentációt a rákbetegségekről április 11-én 14 órától a Simonffy utcai Ifjúsági Házban.