A résztvevőket január 12-én, vasárnap biztatják majd mozgásra a helyileg szervezett sétákon.
A Magyar Rákellenes Liga a Relay for Life kezdeményezéshez csatlakozva immár ötödik alkalommal hirdeti meg a Rákellenes Világsétát (World Cancer Walk) Magyarországon. A résztvevőket 2025. január 12-én, vasárnap biztatják majd mozgásra. Az érdeklődőknek lehetőségük lesz részt venni helyileg szervezett sétákon, de természetesen egyénileg is lehet csatlakozni. Mivel ez már az 5. alkalom, elmondható, hogy Magyarország hagyományosan a nagyon aktív nemzetek közé tartozik, így a szervezők idén is nagy érdeklődésre számítanak, tudatták a szervezők közleményükben.
Az Ipsos több mint 23.700 embert kérdezett meg 33 országban arról, hogy mit várnak a 2025 évtől. E kutatás során a megkérdezettek átlagosan 69%-a mondta azt, hogy a fizikai és mentális egészsége jobb lesz idén, mint 2024-ben, de Magyarországon csupán a válaszadók 49%-a értett ezzel egyet. Ezzel sikerült azon (utolsó) három nemzet közé kerülni, ahol a megkérdezettek többsége nem vár javulást az egészségében!
Mindemellett, miközben átlagosan a megkérdezettek háromnegyede (75%) mondta, hogy személyes elhatározásra jutott, miszerint 2025-ben megtesz néhány konkrét dolgot magáért vagy másokért, hazánkban mindösszesen a megkérdezettek 55%-a állította ezt, ami a 4. legrosszabb eredmény.
Jól látható, hogy nagyon pesszimisták vagyunk a saját fizikai és/vagy mentális egészségünket illetően, viszont tenni sem nagyon akarunk az ügyben. (Konkrétan az onkológiát tekintve is a legpesszimistábbak között voltunk e kutatásban, ugyanis míg átlagosan a megkérdezettek 40 százaléka gondolja úgy, hogy jövőre „Meg fogjuk találni a gyógymódot a rák ellen”, addig Magyarországon pont fele ennyien, a megkérdezettek 20%-a nyilatkozott így, ami a harmadik leggyengébb eredmény volt.)
A pesszimizmus annyiban indokolt, hogyha nem teszünk semmit a fizikai vagy mentális egészségi állapotunk javulásáért, az magától tényleg nem fog javulni. Szerencsére azonban számos lehetőségünk van az egészségünk javítására, az egészséges(ebb) életmód megvalósítására, melyek közül egyik a mozgás.
Számos sétát és felvonulást szerveznek a daganatos betegségekkel kapcsolatosan, e kezdeményezés formája azonban egyedi. A projekt egyetlen személy ötletével kezdődött, aki a rákkal küzdő rokonát szerette volna támogatni a sétával, de öt év alatt e személyes kezdeményezés világszintű eseménnyé vált.
2025-ben – az előző évekhez hasonlóan – ismét minden ország kap egy előre kijelölt egy órányi időintervallumot sétálni, és ezek összessége kiad egy teljes 24 órás napot. Budapest és Magyarország időzónája 2025. január 12-én 15 - 16 óra között tart, ami az egész napot nézve a 17. órát adja majd hozzá a „távhoz”.
Az eseményen bárki részt vehet, aki együttérzését szeretné kifejezni daganatos beteg hozzátartozója, ismerőse vagy a rákbetegek iránt, illetve támogatni szeretné a daganatos betegségek elleni harcot. Fontos, hogy az eseményen történő részvételhez regisztrálni kell, a regisztráció ingyenes! A tervezett sétákat itt lehet regisztrálni (a regisztrációs felület angol nyelvű).
A Magyar Rákellenes Liga és alapszervezetei is szerveznek helyi sétákat, melyet minden település egyénileg hirdet meg. Budapesten január 12-én 15 órára várják a résztvevőket a Batthyány téren, a felső rakpartnál, a séta célállomása pedig a Margitsziget lesz.
Természetesen, az előző évekhez hasonlóan bárki egyénileg is csatlakozhat a sétához, ha inkább egyedül, vagy szűk családi vagy baráti körben szeretné teljesíteni a kihívást.
A séta egyben adománygyűjtés is a rák elleni küzdelemre. Az akció során az előzetesen kiválasztott 16 nemzeti betegszervezetet támogatják, melyek közé 2025-ben is bekerült a Magyar Rákellenes Liga a kiemelkedő magyar részvételnek köszönhetően! A kapott pénz abban fogja a Ligát segíteni, hogy továbbra is végezhessék a munkájukat a helyi közösségeikért. Az alábbi linken keresztül támogathatja a Magyar Rákellenes Liga rehabilitációt segítő klubjainak fenntartását.
Készítsen fotókat és videókat a sétáról, majd töltse fel közösségi oldalaira #worldcancerwalk #walkwithus #MagyarRákellenesLiga #RákellenesVilágséta címkével, kiegészítve a városa nevével, pl.: #Pecs! Így a résztvevők szerte a világon összeköttetésben lesznek és láthatják, hogyan folyik a séta a világ városaiban.