Kincse Csongor: A mostani kormány kommunikációval próbálja elfedni a problémákat, és nem azon dolgozik, hogy valódi megoldásokat találjon ezekre.
A jelenlegi egészségügy legnagyobb baja a remény hiánya – jelentette ki az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedden este Kincse Csongor frissdiplomás orvos. A Szegedi Tudományegyetem végzős hallgatója egyebek közt korábban arról beszélt diplomaosztóján, hogy egy diszfunkcionális, az összedőlés szélén álló rendszerben kell majd dolgozniuk.
Arra a kérdésre, hogy tartott-e valamilyen retorziótól, azt felelte: „Mi lehet a legrosszabb, ami történik? Elmegyek külföldre” – válaszolta, megjegyezve, rajta nincs fogás, és nem tudnak olyan retorziókat alkalmazni vele szemben, amivel ő ne tudna mit kezdeni. Egyébként meg sem fordult a fejében, hogy külföldre menjen dolgozni. Huszonnégy évig tanulhattam, tartozom annyival a társadalomnak, hogy visszaadjak ebből egy kicsit – magyarázta, hozzáfűzve, mindig is vonzotta, hogy Magyarországon éljen.
Kincse Csongor kifejtette, azt látják az egészségügyben dolgozók, hogy a mostani kormány kommunikációval próbálja elfedni a problémákat, és nem azon dolgozik, hogy valódi megoldásokat találjon ezekre. Szerinte nincs jövőkép az egészségügyben dolgozóknak arra, hogy hogyan javulhatnak ezek a dolgok, amiket mindannyian tapasztalunk – nemcsak a dolgozók, hanem az emberek is. Nem az orvosi fizetésekkel van gond, hanem a szakdolgozókéval, amely nagyon el van maradva, és nem jó azt látni, hogy az ember munkahelyén nem jól működnek a dolgok, hiába tud a béréből megélni – magyarázta Kincse Csongor.
Továbbiak a teljes beszélgetésben